7. rész

Gyorsan zakatoló szívvel szálltam fel a belvárosba vivő buszra. Olyan mértékű düh lett úrrá rajtam ,mint még sose. Szemeimet már csípte a felgyülemlett könny, amit próbáltam visszatartani ,hogy ne buggyanjon ki egy könnycsepp sem. Eleget sírtam már a napokban, ezért érthető is ,hogy már elegem lett belőle. Fülembe bedugtam az ilyenkor remekül szolgáló fülhallgatómat és rányomtam egy random számra, ezzel elérve ,hogy kicsit megnyugodjak.
Körülbelül egy óra volt míg megérkeztem a célállomásomhoz, a Cheonggyecheon-i folyóhoz. Egyáltalán nem volt meglepő ,hogy telis tele volt emberekkel. A gyerekek nevetgélve szaladtak a folyó mellett vagy épp a vízzel szórakoztak. Az idősebbek a kirakott padokon ültek és élvezték a nap sugarait vagy épp nevetgéltek a kis lurkókon. Fiatalok és turisták pénz érméket dobáltak a vízbe ,közben pedig kívántak valamit remélve ,hogy valóra válik az. Mosolyogva figyeltem a felszabadult és boldog arcokat ,míg a szemem megakadt egy kislányon aki kétségbe esetten sírt és a szüleit kereste. Épp oda akartam menni ,hogy segítsek neki ,mikor hirtelen odarohant hozzá egy nő és egy férfi akik rögtön a karjukba vették a síró kislányt.
- SoHa! Megmondtam hogy ne szaladgálj el mellőlünk! Sokan vannak itt és könnyen elveszhetsz. Mit csináltunk volna ha nem találunk meg? Hmm? - szólt rá az anyukája idegesen, majd látva ,hogy a kislány így is nagyon megijedt szorosan magához ölelte, őt pedig követte az apuka is. Hirtelen az eddigi dühöm amit a fiúk okoztak eltűnt, helyette fájdalmat kezdtem érezni a mellkasomban. Fájdalmat amit egy anya és apa hiánya okozott.... igazi anya és apa hiánya. Már jó pár éve , hogy a Kim családdal élek és már őket is a szüleimként szeretem , de ezt a jelenetet látva most először éreztem fájdalmat ,hogy nem lehetek az igazi szüleimmel, hogy nem tudom mi lehet velük. Eddig nem is igazán érdekelt ,de most már egyre inkább kíváncsibb lettem ,hogy miért hagytak magamra. Nem szerettek? Vagy netalán meghaltak? Mindkettő lehetőségtől könnybe lábadt a szemem , majd fejemet megrázva próbáltam kiüríteni ezeknek a gondolatát.
 Szedd össze magad Fruzsi! Eddig se voltak melletted az igazi szüleid, ne most fordulj magadba. Így is elég gondod van. - mondtam magamban és egy nagy levegő vétel mellett hátat fordítottam az ölelkező családnak.
Lehajtott fejjel sétálgattam a folyó mellett és egyre csak a gondolataimba merültem. Nem ,hogy nem ismertem az igazi szüleim és az a fiú akit szeretek épp egy másik lánnyal fontolgatja az esküvőt ,még barátaim se voltak akikkel eljárkálhattam volna szórakozni ,hogy elterelődjenek a gondolataim. Persze tudom, ott volt a tizenkét  farkaskám , de velük nem tudtam a problémáimról beszélni és teljesen felszabadult se lehettem mellettük. Másrészt meg ők a bátyám haverjai voltak és nem az enyémek. nem azért voltak velem mert annyira akarták volna, inkább csak rákényszerültek mivel a haverjuk húga voltam. De ezért persze nem hibáztatom őket. Nekem egy lány barátra volt jelen pillanatban szükségem ,aki még váratott magára.
Fejemet felemelve kiszúrtam egy kajás sátrat ,mire a hasam rögtön hangos korgásba kezdett , így rögtön arra vettem az utamat.
- Jó napot! - hajoltam meg illedelmesen ahogy beléptem.
- Szerbusz kedvesem, mit kérsz? Van jajangmyeon, tteokbokki, bibimbap , bulgogi.... - sorolta a finomabbnál finomabb ételeket.
- Hmm, egy tál jajangmyeon-t szeretnék.
- Máris viszem. - mosolygott ,majd míg ő elkészítette én helyet foglaltam egy asztalnál.
Még jó ,hogy a telefonomat, pénzemet és irataimat a zsebemben tartom. Ha netalán a táskámban tartottam volna őket - amit most persze az iskolában felejtettem - most tuti éhen haltam volna, sőt buszra se tudtam volna szállni. Elmélkedésemből az Ahjumma térített vissza ,ahogy lerakta elém az ételt. Rögtön kifizettem ,majd jó étvágyat kívánva magamra hagyott. Számat megnyalva szemeztem az előttem levő étellel ,majd a pálcikámmal egy falatot tettem a számba. Ahogy elterjedt az a fergeteges íz a számban rögtön nyugalom áradt szét a testemben. Úgy látszik az evés az én legjobb barátom.
 - Oppa, te is érzed azt amit én? Szerintem tőle jön. - a nyugodt evésemből egy lány hangja zökkentett ki így fejemet felemelve , rájuk szegeztem a tekintetem. Pár asztalnyira ültek tőlem.
- Igen... - válaszolt a vele szemben ülő fiú is engem szuggerálva ,majd mikor tudatosult bennük ,hogy őket nézem rögtön elkapták rólam a tekintetüket.
Pff, mégis miről beszélnek? Nem érezhetnek tőlem semmit , hisz rendszeresen fürdök. Biztos valami baj van az orrukkal... Hacsak... hacsak nem a jajangmyeon-omra fáj a foguk! Oh, még mit nem, ez az enyém! -  néztem rájuk szúrós szemmel és egyre szorosabban fogtam magamhoz a tányért. Kb mint akit egy hónapja éheztetnek...
Épp az utolsó falatot nyeltem le mikor két húszas éveiben járó fiú leült az asztalomhoz.
- Ahjumma! Kérem hozzon három Soju-t. - intett a barna hajú fiú miközben végig engem nézett.
- Itt is van. - tette le az asztalra a 3 üveget és még pluszba 3 kis pohárkát és mosolyogva távozott.
- Öhmm... köszi, de nem vagyok egy nagy ivós. - kezdtem ellenkezni ,de a fiú mintha meg se hallotta volna a kezembe nyomott egy pohár soju-t.
- Kérlek, szülinapom van. szeretnénk ha velünk ünnepelnél. - küldött felém egy csábos mosolyt , aminek persze nem tudtam nemet mondani, de mivel látszott rajtuk ,hogy nem hagynának addig békén amíg bele nem egyezek így se úgyse úsztam volna meg.
- Na jó, de csak pár pohárral. - emeltem fel a mutató ujjam figyelmeztetésként.
Végül arra eszméltem ,hogy már forog velem a világ és mindenen röhögök. Nem tudom mennyit ihattam ,de volt vagy 8 üveg Soju az asztalon és különös mód a velem szemben ülő két fiú egész jó állapotban voltak.
- Na még egy utolsót. - tolt elém egy újabb pohárral a szőke hajú nagy vigyorral az arcán.
- Hehehe... az e-el-előbb is ez-ezt mondtad. - néztem rá szúrós szemmel , - legalábbis próbáltam - majd egy mosoly kíséretében lehúztam a maró folyadékot. És ez volt az a pont amikor a szemeim egyre inkább elkezdtek leragadni , majd minden elsötétült.
- Yah! YAAH! Ébredj fel! - rázogatott valaki. A szemeim lassan nyitottam ki és egy homályos alakot láttam magam előtt.
- Hé, jól vagy? Már vagy tíz perce ébresztgetlek. - ekkor kitisztult a kép. A lány a sátorból nézett rám aggódó tekintettel.
- M-mi történt? - fogtam a fejem a belenyilaló fájdalomtól, majd körbenéztem és ekkor tudatosult bennem ,hogy már nem az étel sátorban vagyok hanem egy sötét sikátorban. - Hogy kerülök én ide?
- Hah... azt kérded hogy? Ahogy én láttam, számodra vad idegenekkel kezdtél el inni akik csak úgy öntötték beléd a piát úgy ,hogy ők ketten alig ittak valamit, és azt kihasználva ,hogy te már teljesen kiütötted magad idehoztak a sikátorba. Hogy ha nem jövünk a bátyámmal utánatok akkor már rég megerőszakoltak volna! - mondta dühös ,de egyben aggódó tekintettel.
- Oh... k-köszönöm, és sajnálom ,hogy gondot okoztam. - hajtottam le a fejem.
- Ugyan, legalább kicsit izgalmassá tetted a napunkat. - legyintett mosolyogva.
- É-és a bátyád hova lett?  - jutott eszembe hogy a fiú nem volt ott velünk.
- Áh, ő elment neked gyógyszerért, biztos nagyon fájhat a fejed és segít majd kijózanodni. Gyere. - állt fel és felém nyújtotta a karját. Habozva ,de elfogadtam és felhúzott álló helyzetbe. Jobban megnézve kb annyi idős lehetett mint én, max egy évvel idősebb, arca sápadt volt ,de kedvesség sugárzott róla, Sötétbarna haja felfogva háta közepéig ért , frufruja pedig néhol eltakarta a fekete szemeit.
- Egyébként a nevem Lee Hana. És téged hogy hívnak? - hajolt meg egy kicsit.
- Kim HaeYoung, de a igazi nevem Fruzsi. - hajoltam meg én is.
- Áhh igen, rögtön észrevettem ,hogy nem koreai vagy. Honnan származol és hogy hogy Koreába jöttél? - kérdezgetett kíváncsian.
- Öhmm... nem tudom. Csecsemőként kerültem egy itteni árvaházba egy kis levélkével amiben csak annyi állt ,hogy Fruzsi a nevem és ,hogy vigyázzanak rám mert édesanyám már nem tud. - válaszoltam kissé zavartan mire az előttem álló lány kidülledt szemekkel és tátott szájjal nézett rám.
- Ú-úristen , n-ne haragudj, nem tudtam. - kezdett el mentegetőzni , de én mosolyogva leállítottam.
- Nincs semmi baj.
- Látom felébredt a csipkerózsikánk. - jött egy hang mögülem ,mire ijedtemben ugrottam egyet. Megfordultam és az a srác állt előttem akit a sátorban láttam Hana-val, ő a bátyja. Nálam pár centivel volt magasabb, arca pont úgy mint húgának sápadt volt , szeme viszont annál sötétebbek. Világosbarna haja felzselézve remekül illett különleges arcformájához. Fejét oldalra billentve, egy félmosollyal az arcán nézett rám és intett a kezével.

- Oppa! Gyors voltál. - szaladt oda hozzá Hana.
- Szerencsére nem messze volt egy patika. - mosolygott ,majd összeborzolta húga haját.
- Yah, ne tedd tönkre a séróm! - nézett fel rá szúrós szemekkel Hana.
- Rendben, rendben, remélem megbocsát felséged. - hajolt meg előtte ,mire elkuncogtam magam. Cselekedetemre mindketten értetlen szemekkel néztek rám.
- Óh, ne haragudjatok ,csak pont olyanok vagytok mint én és a bátyám, már ha nem veszekszünk. - mondtam mosolyogva ,de a mondat végére a felfelé ívelő szám lekonyult.
- Bátyád? De hát azt mondtad ,hogy egy árvaházba adtak csecsemőként. - csodálkozott Hana.
- Igen, viszont 12 éves koromban elszöktem és egy család befogadott. - magyaráztam.
- Woaw, nem semmi életed van. - hüledezett nagy szemekkel Hana ,mire egy erőltetett nevetés hagyta el a számat. - Amúgy... Oppa! Nem felejtettél el valamit? - tette csípőre kezeit.
- Én? - mutatott magára felhúzott szemöldökkel ,majd szeme elkerekedtek ahogy leesett neki mire gondol a húga és egy kisebbet ütött a fejére. - Úristen! De egy paraszt vagyok! A nevem Lee Jin Ki! - nyújtott kezet amit el is fogadtam.
- Az enyém Kim Haeyoung , de a Fruzsit jobban szeretem. - mosolyogtam. Hirtelen a keze helyett valami mást éreztem az ujjaim között , lenézve láttam ,hogy egy másnaposság elleni italt csúsztatott a kezembe.
- Ezt idd meg. Jót fog tenni. - kacsintott rám , mire fülig vörösödtem.
- K-köszönöm. - hajtottam le a fejem zavaromban.
- Na megvolt a bemutatkozás is, akkor akár fojtathatnánk máshol a beszélgetést. Ez a sikátor nem épp a legmegfelelőbb erre. - nézett körbe nevetve Hana ,majd elindult kifele, én és a bátya meg követtük.
Nem sokkal később már a Cheonggyecheon-i folyónál ücsörögtünk és beszélgettünk az élet nagy dolgairól és persze magunkról. Mint megtudtam, Hana és JinKi is árvák és 4 másik fiúval élnek egy házban. Hana annyi idős mint én, két hónappal idősebb míg JinKi 26 éves. Igaz nagy kor különbség van közöttük ,de így is remekül kijönnek. Folyton szívatják egymást , de hát melyik testvér pár nem. Kettejüket nézve folyton Jongin jutott eszembe. Rettenetesen utáltam vele rosszban lenni és még így is gyakoriak voltak köztünk az olyan viták ,hogy utána napokig nem beszéltünk.
- Figyu Fruzsi, cserélünk számot? Nincs valami sok barátom, és veled olyan jól el lehet beszélgetni. Na mit szólsz? - kérdezte Hana csillogó szemekkel. Kicsit meglepődtem, de mosolyogva bólintottam ,majd beírtuk egymás telefonjába a számunkat.
- Én is megkaphatom? - nyújtotta felém kiskutya szemekkel JinKi a telefonját.
- Szó se lehet róla! Neked ott van 4 haverod, őt hagyd meg nekem! - csapott a kezére felháborodva húga.
- Aucs, te szadista! - dörzsölte meg JinKi a kézfejét. Ez a jelenet is olyan volt amin muszáj volt elnevetnem magam, utánam pedig ők se tudták visszatartani. Épp a könnyeimet törölgettem ,mikor kicsit arrébb kiszúrtam egy fiút aki pont akkor térdelt le gyűrűs dobozzal a kezében , hogy megkérje a barátnője kezét. A jókedvem rögtön tovaszállt ahogy tudatosult bennem ,hogy Xiumin nemsokára elveszi Bomit. Csak meredten bámultam őket mikor mellettem megcsörrent Jinki telefonja.
- Mindjárt jövök. - állt fel és kettesben hagyott Hana-val.
- Na, most ,hogy a bátyám elment rátérhetünk a szerelmi életedre. Mert biztos vagyok benne ,hogy ez a mai nagy "kikapcsolódásod" nem csak azért volt mert bánatos vagy a szüleid hiánya miatt. Van valami sokkal nagyobb fájdalom a szívedben, igazam van?
Tágra nyílt szemekkel néztem Hana-ra, úgy meglepett a kérdésével. Ennyire átlátszó lenné?
- Igen, az vagy.... szóval, hallgatlak. - fordult felém teljes testével ezzel jelezve ,hogy minden figyelme az enyém.
Én még nagyba a mondata első felénél ragadtam ,de ő türelmetlenül megrázta a tágra nyílt szemem előtt a kezét.
- É-én. Nem szeretnék erről beszélni. - hazudtam, nagyon is kiszerettem volna önteni a szívem az előttem ülő lánynak ,hogy tanácsot adjon, de nem éreztem ,hogy itt lett volna már ennek az ideje.
- Biztos vagy te ebben? - nézett rám azzal az " engem nem tudsz átvágni " tekintettel. - Nézd, tudom ,hogy csak pár órája ismertük meg egymást, és hülyeség lenne azt mondanom ,hogy bízz bennem , de abban biztos vagyok ,hogy nagyon senki másnak nem tudsz erről beszélni, én viszont most itt vagyok ,hogy meghallgassalak és ha tudok akkor tanácsot adjak. - fogta meg a vállam és biztatóan mosolygott rám.
- Igazad van. - sóhajtottam ,majd a legeslegelejéről elkezdtem mesélni...
Mivel elég hosszú volt a mesélni valóm, úgy a közepe tájt JinKi visszajött a telefonálásból , de Hana rögön elküldte egy jó messzi kávézóba ,hogy hozzon nekünk kávét és megparancsolta neki, hogy mielőtt onnan elindulna üljön le egy 10 percre. Ezt mind azért ,hogy  - idézem - mi nyugodtan tudjunk beszélni anélkül ,hogy bármiféle felesleges férfi egyed megzavarna minket.  JinKi csak úgy szórta a szikrákat húga felé ,de persze teljesítette a kérését.
- Szóval összefoglalva, már jó pár éve szerelmes vagy a bátyád egyik legjobb haverjába aki pár napja bemutatta nektek a barátnőjét és elmondta ,hogy hamarosan elveszi és ez a lány megfenyegetett ,hogy  szállj le a barátjáról különben megbánod. Azóta te teljesen magadba zuhantál ,kerülöd a fiút és eltaszítod magadtól. Közben a legjobb fiú barátod aki a bátyád legjobb barátja is , szerelmet vallott neked és megígérte ,hogy elfelejteti veled a szerelmed. És ott van a bátyád aki félt mindentől és mindenkitől, még a legjobb barátját is megverte mert elvitt téged egy szó nélkül valahova. - idézte fel az eddig hallottakat miután végeztem. Bólogatva jeleztem ,hogy így van.
- OMG! Háát... az már fix hogy nincs könnyű életed. - sóhajtott. - Hmm, én a helyedben nem hagynám ,hogy aközött a fiú között akit szeretsz és közted megromoljon a kapcsolat. Akárhogy is fenyeget az a csitri, ne taszítsd el magadtól, hisz te mondtad, hogy milyen jól bánt veled. Még ha nem is lesztek egy pár kár lenne a barátságotokért, másrészt pedig van rá esély ,hogy ha mellette vagy akkor észbe kap ,hogy mennyire is kedvel téged. A legjobb barátodat illetően... én adnék neki egy esélyt, hisz nincs mit vesztened. Lehet a végén még beleszeretnél és nem utolsó sorban ezzel lehet előcsalsz a szerelmedből egy kis féltékenységet. - kacsintott rám. - A bátyád pedig ... hát őt nem igazán értem. Jó ,hogy aggódik érted meg minden , de ,hogy pont a legjobb barátjától félt és megveri miattad ,pedig nem bántott meg semmi, kicsit fura. JinKi is ,hogy ha megtudná ,hogy van köztem és valamelyik barátja között valami ,akkor max figyelmeztetné őt ,hogy ha megbánt akkor azt nem fogja megköszönni. És ha ez tényleg megvalósulna na akkor verné laposra, akkor is ha a haverja. - világosított fel ,amit én figyelemmel hallgattam. Csak úgy ittam a szavait, semmi kivetni valóm nem volt egyetlen mondatában sem.
- Köszönöm. Azt hiszem megfogadom a tanácsaid. - mosolyogtam rá ,majd szorosan magamhoz öleltem amitől meglepődött ,de visszaölelt.

- Nagyon szívesen. - bújt még jobban hozzám ,mire elkuncogtam magam.
Épp húzódtam volna el ,de Hana ugyanolyan szorosan ölelt magához.
- Öhh... Hana.
- Olyan jó illatod van. - mondta és ekkor éreztem ,hogy egyre jobban a nyakamba fúrja az arcát.
- Öhmm... köszi? - kicsit megilletődtem ezért mást nagyon nem is tudtam mondani.
Egyre jobban zavarban éreztem magam ,de Hana olyan erős volt ,hogy az istenért nem tudtam szabadulni a karjai közül, és ekkor hirtelen valaki olyan erővel rántotta el tőlem a lányt ,hogy azt hittem orra esek a lendülettől. Felnéztem és JinKi fogta Hana-t a pólója nyakánál fogva és mérgesen szuggerálta, Hana meg lehajtott fejjel vett mély levegőket.
- Hana, jól vagy? - léptem volna oda hozzá ,de ekkor JinKi elém lépett.
- Jól van , ne aggódj. Na és? Megtudtátok beszélni azt amit én nem halhattam? - húzta száját egy fél mosolyra.
- I-Igen, Hana rengeteget segített. - viszonoztam a mosolyát.
- Remek, akkor mivel már elég késő van, mit szólnátok ha hazamennénk? Fruzsi elviszünk, nem messze parkol a kocsim. - ajánlotta fel amit persze vissza nem utasítottam volna , hisz már vak sötét volt és féltem így egyedül utazni.
Pár utcányit sétáltunk a kocsiig, már Hana is újfent a régi volt így a kávénkat szürcsölve - amit közben JinKi odaadott nekünk - végig röhögtük az utat. Mikor megláttam a kocsit tátva maradt a szám. Egy kék BMW i8-asik volt ,amit Kai mindig is imádott. Hogy ha megtudja ,hogy én egy ilyen autóban ültem megfogja enni a fene. Épp fordultam volna JinKi-hez ,hogy megkérdezzem honnan van ilyen autójuk , de megelőzött,
- Örökség. - válaszolta meg a fel nem tett kérdésemet.
Meg se tudtam szólalni ,csak némán csillogó szemekkel beültem a járgányba és élveztem ,hogy egy ilyen luxus autóval szállíthatom haza a valagamat.
Miután megérkeztünk a házunkhoz -ahova a GPS vezette el JinKit , ugyanis én az autó bűvölete miatt a címen kívül meg ,hogy egy erdőben van a ház ,nem tudtam mást kiejteni a számon - mind kiszálltunk az autóból ,majd megálltam a testvér pár előtt.
- Hát, még egyszer nagyon köszönök mindent. Sokat tettetek ma értem, ezért nagyon hálás vagyok. - hajoltam meg előttük jó mélyen.
- Jól van ,jól van, azért ennyire ne hálálkodj. Szívesen segítettünk. - állított vissza nevetve Hana. - Én... vagyis szerintem inkább mindketten, reméljük ,hogy találkozunk még. És szeretném ha barátok lennénk. - mosolygott mire felcsillant a szemem.
- I-igen én is szeretném. - mondtam ,majd megöleltem , de most az előzőhöz képest jó gyorsan elhúzódott tőlem.
- Oppa! Te is mondj már n....Mi bajod? -Kérdezte ahogy meglátta hogy bátyja fintorog.
- S-semmi, csak nagyon kutya szag van. Fruzsi van kutyátok? - kérdezte a fiú , mire kicsit lefagytam ,hogy mit mondjak, majd erőltetetten elnevettem magam.
- I-igen, m-mondhatjuk. - mosolyogtam zavartan.
- Értem, akkor mi megyünk is. Még biztos fogunk találkozni. - kacsintott rám már a nyitott ajtó mellett mire elvörösödve bólintottam egyet. Integettek még egyet ,majd beszállva a kocsiba elhajtottak, én meg bekullogtam a házba egy "Megjöttemet!" kiabálva és meg sem álltam a szobámig.
Ágyamra feküdtem és szemeimet lehunyva pihentem, túlságosan fáradt voltam. Ez is csak pár percig tarthatott ugyanis valaki kopogott az ajtómon ,de meg se várva a válaszom belépett.
- Hazajöttél? - hallottam Kai mély hangját.
- Igen, mint láthatod. - válaszoltam a szemeimet még mindig csukva tartva.
- Hol voltál? - éreztem ahogy besüpped mellettem az ágy ,de még mindig nem nyitottam ki a szemem.
- Itt és ott. - sóhajtottam.
Ezután egy pár perces csönd állt be közénk és csak Kai lélegzetvételeit hallottam.
- Bocsánatot kérek! - erre a mondatra már kipattantak a szemeim és felülve rá néztem.
- Tessék?
- Azt mondtam, hogy bocsánatot kérek! - mondta hangosabban a szemembe nézve. - Igazad van, túlzásba viszem az aggódást. Nem vagy már kislány, hogy mindig ott legyek ,hogy fogjam a kezed és megóvjalak minden rossztól. És bízom benned ,hogy nem kerülsz olyan társaságba és helyzetbe ami veszélyes lenne számodra. - simogatta meg a fejem búbját. Megtudsz nekem bocsájtani? Ígérem ,hogy megpróbálok változtatni ezen a túlzott aggódásomon.
- Oppa! - öleltem szorosan magamhoz. - Persze ,hogy megbocsájtok! Én is ígérem ,hogy nem fogok bajba kerülni és nem teremtek olyan helyzetet ,hogy aggódnod kelljen.
- Ebbe megegyeztünk. - kuncogott.
- És Chanyeol-al mi a helyzet? - kérdeztem, de még mindig nem engedtem el.
- Végleg vége a barátságunknak! Soha nem fogok megbocsájtani neki! - mondta dühös hangon mire lesápadva ellöktem magamtól és úgy néztem a szemeibe.
- Mi? De hát... az nem lehet! - kezdtem egyre jobban kétségbe esni ,mire elröhögte magát.
- Csak viccelek, ma suli után kibékültünk. - vigyorgott ,mire egy jó erőset bele boxoltam a vállába.
- De egy szemét vagy!
- Jól van, jól van, ne haragudj.Azt hittem vicces lesz. - húzott ezúttal ő magához. Mosolyogva bújtam a nyakába és szívtam be férfias illatát.
- Hát nem volt az, de megbocsájtom. - hunytam le a szemem és úgy élveztem ezt a kellemes pillanatot.
Reggel a beszűrődő fény hatására izegni mozogni kezdtem aminek az lett a hatása ,hogy szépen legurultam az ágyról. Egy nagyobb nyekkenéssel értem földet. Szemeim lassan nyitottam ki, és mivel még homályosan láttam hunyorítva néztem körbe.
- Hahahaha, bféna. - szólalt meg valaki az ajtó irányából. Kai volt épp neki támaszkodva az ajtókeretnek és egy fogkefével a szájában vigyorgott le rám.  Így már nincs min csodálkozni ,hogy mért ejtette ki rosszul a béna szót.
- Kössz... Hé, tegnap mikor aludtam el? - néztem rá kíváncsian.
- A mehitt kis öhehkezésünk köben. Ahra fhigyheltem felh ,hogy mar nagyba horkholsz. Ígyh lehfekhtettelekh és bhetakargatthalakh. - mondta végig alig érthetően a fogkefe miatt.
- Jah! Nem is horkolok! - pattantam fel mérgesen.
- Oh, dehogyemh! - húzta félmosolyra a száját.

- Jól van, inkább húzzál vissza a fürdőbe fogat mosni! - löktem ki az ajtón majd rácsaptam az ajtót. Már reggel képes az idegeimet húzni...
Miután mindketten elkészültünk és megreggeliztünk elindultunk a suliba és persze ,hogy egész úton fárasztott a faszságaival. Ahogy beértünk a suliba egy villám puszit nyomtam az arcára ,majd beszáguldottam a termünkbe. Jólesően sóhajtva ültem le a helyemre ,hogy végre nyugtom van, de persze közben fülig ért a szám ,hogy újra a régi a kapcsolatunk.
Az első 3 órát teljes figyelemmel ültem végig, még Sehunék bohóckodása se zavart. Végül ebéd idő következett, de ahelyett ,hogy a fiúkkal az ebédlőbe mentem volna, a reggel csomagolt szendvicsemmel felballagtam az tetőre ,ahol már tartózkodott valaki. Ez a valaki pedig Xiumin volt.
Háttal állt nekem a korlátnak támaszkodva, így halkan megfordultam ,hogy észrevétlenül távozzak a helyszínről ,de ekkor eszembe jutottak Hana szavai. Igaza volt a lánynak, még ha nem lehetek együtt Xiuminnal, ahhoz nekem túl fontos ,hogy a barátságát is elveszítsem. Vissza fordultam a fiú felé és mellé sétáltam. Nem néztem rá , de szemem sarkából láttam ahogy meglepődve vesz észre.
- Mi van veled? Nem szoktál magányosan elvonulni nyugodt helyekre. - mondtam a tájat kémlelve.
- Fruzsi... - szólalt meg halkan ,mire belenéztem nagy barna szemeibe ,amikből csak sugárzott a meglepődöttség.
- Meglepődtél ugye? - mosolyogtam rá .mire egy zavart bólintás volt a válasza. - Megértem. Azok után ,ahogy viselkedtem veled az lenne csoda ha nem ilyen fejet vágnál. - nevettem kínosan.
- És elárulod miért veselkedtél úgy velem? - kérdezte mélyen a szemembe nézve, mire egy kicsit lefagytam. Mit kellene mondanom?
- É-én, egy n-nehéz időszakon mentem át. - nyögtem ki fejemet lehajtva.
- Nehéz időszak? - hallottam hangjában ,hogy nem igazán érti és várja a magyarázatom.
- Megtudtam valamit ,amit soha életemben nem akartam hallani és ez összetörte a szívemet. - mondtam alig hallhatóan ,de Xiumin így is hallotta.
- Mit tudtál meg? - emelte fel fejemet államnál fogva ,hogy a szemébe nézzek. Barna szempárjai aggódóan csillogtak. Nem is sejtette mire célzok, de ennek így kellett lennie.
- Nem lényeges. - toltam el a kezét mosolyogva. - A lényeg az, hogy bocsánatot kérek a viselkedésem miatt és ,hogy rajtad vezettem le a dühömet. Nagyon fontos vagy nekem és nem akarom ,hogy a barátságunk tönkre menjen. Nem akarlak elveszíteni. - mondtam már könnyes szemekkel  ,mire egy lágy mosoly terült el a száján és közelebb lépve hozzám szorosan magához húzott.

- Sose fogsz elveszíteni. Te is nagyon fontos vagy nekem és mindig itt leszek neked ,hogy boldogítsalak vagy épp segítselek. - mondta lágyan csilingelő hangján és ekkor egy könnycsepp végigszántotta az arcomat. Egyben fájdalmat és megkönnyebbültséget is éreztem abban a pillanatban.
Meghitt jelenetünket a csengő szakította meg. Lementünk a tetőről ,majd elbúcsúzva egymástól mindketten mentünk a saját termünkbe.
Még 4 órát kellet végigülnöm, a szünetekben végig bent maradtam nehogy összefussak Chanyeol-al. Arra még nem készültem fel ,hogy vele beszéljek. Abban már biztos voltam ,hogy ha legközelebb találkozunk választ adok a vallomására, csak azt nem tudtam ,hogy milyen választ is kéne adnom. Még időre volt szükségem ,hogy ezt eldöntsem.
Végül eljött az utolsó óra vége, mivel Sehun és Tao sikeresen elérték ,hogy bent kelljen maradniuk büntetésre és a többi fiú már mind végeztek, egyedül indultam haza.
Épp fordultam már ki a suli kapuján ,mikor megtorpantam. Chanyeol támaszkodott épp a falnak és cipőjével köröket rajzolt a homokba. Mint aki megérzi ,hogy figyelik, úgy kapta fel a fejét és ahogy találkozott a tekintetünk a száját egy hatalmas mosolyra húzta.
- Mit csinálsz még itt? Már vége az óráitoknak. - léptem mellé nyugodtságot színlelve , de belül csak úgy verdesett a szívem az izgalomtól.
- Mivel Sehunék mondták ,hogy büntibe kell maradniuk gondoltam megvárlak, hogy ne egyedül kelljen hazajönnöd és beszélni is akartam veled. - vont vállat mosolyogva.
- Beszélni? Miről? - indultam el közben.
- Sajnálom ,hogy gondot okoztam. Tudom így is van elég bajod, én meg rád zúdítottam az érzéseimet és még a bátyád előtt is bajba kevertelek.
- Nem hibáztatlak és nem is haragszom rád. - mosolyogtam rá ,mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját.
- Azért ennyire ne legyél boldog. - kuncogtam.
- Nem tehetek róla, ha melletted vagyok mindig boldog vagyok. - mosolygott és szemei csak úgy csillogtak ahogy rám pillantott. Ekkor úgy éreztem mintha egy ütemet kihagyna a szívem. Vörös arcomat elkaptam róla és lehajtva azt kezdtem nyugtatgatni magam. Az út további részén csönd állt be közénk, és ezt kihasználva gondolkozni kezdtem.  Már lehetett látni a távolban a házunkat ,mikor megtorpantam. Döntést hoztam...
- Mi az? - állt meg előttem pár lépéssel Chanyeol és úgy nézett vissza rám.
Vettem egy mély levegőt majd tekintetemet belefúrtam az övébe.
- Próbáljuk meg. - mondtam halkan.
- Tessék? - nézett rám nagy szemekkel és nem azért mert nem hallotta , inkább nem volt benne biztos hogy tényleg azt hallotta e amit gondol.
- Azt mondtam , hogy próbáljuk meg... együtt! - mondtam hangosabban és magabiztosabban ,mire a szemei még az eddigieknél is nagyobbra kerekedtek

6.rész

Zokogásom sehogy se akart alább hagyni ,már a fejem fájni kezdett és levegőt alig kaptam. A mai nap ez volt a második ,hogy egy erős síró rohamot kaptam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el ,de egyszer csak azt vettem észre ,hogy valaki szorosan ölel magához. Egy szót nem szólt ,de rögtön tudtam ,hogy Chanyeol az. Erősen markoltam a pólójába mintha ettől hamarabb megnyugodnék ,de sajnos kicsit se lettem nyugodtabb.
- Kérlek Fruzsi, próbálj meg kicsit megnyugodni, a végén elájulsz ettől a sok sírástól. - simogatta a fejemet.
- P-próbálok ... de e-egyszerűen n-nem megy. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Ez így nem mehet tovább. - mondta komolyan ,majd felállt és a karjaiba kapott.
- Yah. Mit csinálsz? - kérdeztem lepetten a szemeimből a könnyeket törölgetve.
- Elviszlek egy helyre ami jobb kedvre derít majd. - mosolygott rám aranyosan ,majd elindult és az iskola kijárata felé vette az irányt.
- Várj itt egy kicsit. - mondta ahogy kiértünk és letett a földre, aztán berohant a fák és bokrok közé.
Értetlenül figyeltem cselekedetét ,majd aggódva szóltam utána. Pár másodperc múlva zörögni kezdtek a bokrok levelei aztán egy gyönyörű nagy ordas farkas lépett elő.

Arcomra egy mosoly húzódott ,ugyanis rögtön tudtam ,hogy Chanyeol az. Karba font kezekkel néztem rá miközben ő egyre közelebb jött. 

- Ez most mire kellett? - kérdeztem ,de mivel ilyenkor beszélni nem tudott várhattam a választ, helyette inkább lefeküdt a földre ,mire én felvontam a szemöldököm. 

- Azt akarod hogy rád üljek? - néztem a szemébe ,mire egy aprót bólintott. - Te nem vagy normális. Nem fogsz elbírni. - mondtam ijedten. Igaz ,hogy ők sokkal nagyobbak voltak mint egy átlagos farkas ,de attól én még ugyanolyan nehéz vagyok. Válaszként egy hangosat morgott ,mire összerezzentem. - Rendben, rendben. Olyan akaratos vagy. - mondtam pufogva miközben felültem a hátára.

Épp hogy bele tudtam kapaszkodni a szőrébe már neki is iramodott.

Szorosan kapaszkodtam Channie nyakába ,mivel olyan gyorsasággal száguldott ,hogy azt hittem lezuhanok róla.

- Túl gyors vagy! - mondtam összeszorított szemekkel, mire Chanyeol rögtön értette a célzást és kicsit lassított a tempóján. 

Egy bő 10 perc múlva éreztem ,hogy még lassabban haladtunk ,majd már csak sétáltunk. Ekkor már tudtam ,hogy mindjárt ott leszünk. Egyre jobban fúrta már a kíváncsiság az oldalamat ,hogy milyen helyre akar vinni.

- Megérkeztünk? - kérdeztem a füléhez hajolva ,mire választ nem kaptam csak tovább haladtunk. Egyszer csak a fák kezdtek ritkulni és a nap sugarait egyre jobban lehetett látni ,majd ahogy egyre közelebb értünk egy gyönyörű vízesés tárult a szemünk elé.

Csillogó szemekkel szálltam le Chanyeol hátáról és mentem közelebb a vízhez. Teljesen megigézett a látványa, olyannyira ,hogy észre se vettem ,hogy időközben Chanyeol mellém állt, most már emberi alakjában. 

- Tetszik? - kérdezte fülig érő mosollyal.

- Igen, nagyon! - kezdtem heves bólogatásba.

- Akkor jól gondoltam hogy ezt meg kell neked mutatnom. - tette keresztbe karjait ,majd ő is belemélyedt a táj nézésébe.

- Meg kell hagyni elég jól ismersz. - nevettem, majd legugolva a vízbe mártottam a kezem.

- Vigyázz bele ne ess. - nevetett Chanyeol.

- Azért annyira béna nem vagyok. - álltam fel és néztem rá összeszűkített szemekkel.

- Ohohoho még jó hogy nincs fölöttünk plafon ,különben ránk szakadna. - tőrt ki belőle még jobbam a nevetés.

Amíg ő nagyokat hahotázott addig én sértődötten álltam ,majd hirtelen felindulásból belöktem a vízbe.

Chanyeol nagy csobbanással esett a bele, majd levegőt kapkodva állt fel. Magassága révén mellkas alattig ért neki a víz.

- Yah!! Te most komolyan belöktél a vízbe? -  kérdezte kicsit dühös, de inkább lepett hangon. 

- Nagyon úgy tűnik. - bólogattam egy gúnyos mosollyal az arcomon ,mire rám fröcskölt.

- Háhá, nem talált. - ugrottam el nevetve.

Manófülű barátom durcásan nézett rám aminek nem tudtam ellenállni.

- Na jól van ne légy már dühös, ezen nevetned kéne. - mondtam lebiggyesztett ajkakkal. 

- Hát ezt nem találom viccesnek úgyhogy húzzál ki, most! - nézett rám fenyegetően ,mire kicsit megijedtem ugyanis Chanyeol nagyon ritkán vág ilyen arcot, azt is csak akkor ,ha valami nagyon rosszat tesz valaki és ,ha irtó mérges. 

- Sajnálom. - mondtam halkabban ,majd Chanyeol felé nyújtottam kezem amibe rögtön bele is kapaszkodott ,de végül én találtam magam a vízben kacagó barátom mellett. 

- Na ez már sokkal viccesebb. - nevetett mellettem lubickolva.

- Úgy gondolod? - néztem rá szúrós szemmel ,majd ráfröcsköltem egy jó nagy adag vizet.

- Na gyere csak ide. - dörzsölte ki a szemébe ment folyadékot, majd ő is megzúdított egy nagy adaggal. A vízcsata addig folyt ,míg eszembe nem jutott ,hogy Chanyeol még nálam is csikisebb. A fröcskölések közben egyre közelebb és közelebb mentem ,majd mikor egy lépésnyire volt elkezdtem csikizni a derekát ,Chanyeol pedig tettemre összevissza ficánkolt és nevetett.

- N-ne l-légyszíves ha-hagyd abba! - alig bírta kinyögni annyira kacagott.

- Még csak azt kéne. - mondtam nevetve és folytattam a kínzását ,addig amíg egyszer csak elkapta a karomat és szorosan magához húzott. Az orrunk majdnem összeért olyan közel álltunk egymáshoz.

Nagy szemekkel néztem Chanyeolra ,akinek a tekintete az ajkaim és szemeim között cikázott.

- Remélem tudod ,hogy mit tennék most legszívesebben. - ragadt ajkaimon tekintete. Mondatára fülig vörösödtem ,majd egy nagyot nyeltem és egy apró bólintással válaszoltam.

- És tudod mért nem teszem? - vezette tekintetét ajkaimról szemeimre ,mire kíváncsian kezdtem várni a választ. - Azért mert fontos vagy számomra és nem akarom ,hogy a nyomulásom miatt megszakítsd a barátságunkat. - igaz próbálta leplezni ,de mondatából teljesen kivehető volt a csalódottság. Hirtelenjében elszégyelltem magam. Chanyeol mindig ott volt nekem, ha segítségre szorultam . Nem egy dolgot köszönhetek meg neki. Én viszont eddig soha, semmit nem tettem érte, és ez borzasztóan kezdett bántani. 

- Ha te azt akarod ,hogy csak barátok maradjunk, hát legyen. - mosolyodott el miközben elengedett és távolabb lépett tőlem.

Nyitottam a szám ,de hang már nem jött ki rajta. Nem tudtam mit kéne mondanom, tennem.

- Gyere, másszunk ki. Nehogy a végén megfázz itt nekem. Akkor mit mondanák a bátyádnak? - szakította meg Chanyeol a közénk beállt csendet. Felmászott a fából összerakott stégre ,amin álltunk mielőtt mindketten belekötöttünk volna a vízbe, majd lehajolva a kezét nyújtva nekem ,húzott ki onnan.

Pár másodperc múlva már dideregni kezdtem az ázott ruháimban ,amit Chanyeol persze észre is vett.

- Gyere ide, felmelegítelek. - tárta szét a karját de én csak bambán néztem rá. 

- Nem akarlak megenni ne aggódj, csak felmelegíteni, vagy ha akarod haza is mehetünk. - vonta meg a vállát mondata végén és fordított nekem hátat ,mire utána kiáltottam.

- Nee! - hangomra mosolyogva fordult vissza hozzám ,majd mellém lépve leült a földre és a csuklómnál fogva az ölébe rántott. Szemeim csak úgy kipattantak a meglepődöttségtől, de nem tartott sokáig, mivel a hirtelen körülvevő melegség elvonta a figyelmem. A farkasoknak sokkal magasabb hőmérsékletük van mint a normál embereknek ,így soha nem okoz nekik gondot a hideg.

Épp próbáltam a majd kitörni készülő szívemet lenyugtatni ,mikor Chanyeol a vállamra támasztotta az állát. Éreztem leheletét a fülemen és a nyakamon ,mire libabőrös lettem a fejem ,meg már égett zavaromban.

- Fázol még? - kérdezte meg egy kis idő elteltével ,mire heves fejrázásba kezdtem. Összefont karjait elvette hasam elöl ,így nem is vártam tovább és rögvest kipattantam az öléből, mire egy halk kuncogás hagyta el a száját. 

- Csak nem zavarba jöttél? - állt fel és egy huncut mosoly jelent meg az arcán. 

- Pff... már mért lennék?  - fordítottam el fejemet ,hogy ne lássa milyen piros is valójában. 

- Hmm... nem is tudom. - nézett rám sejtelmesen ,mire csak belebokszoltam a vállába.

- Auu!! Te szadista! - simogatta meg a fájó pontját nyafogva.

- Szadista?? Szeretnél tán még egyet? - emeltem fel az öklömet fenyegetően. Chanyeol tettemre ijedtséget szimulált ,de láttam a szája sarkában ,hogy mindjárt elröhögi magát. 

- Féljél is! Mert helyben hagylak!- néztem rá összeszűkített szemekkel és ez volt az a pillanat amikor Chanyeol már nem bírta visszatartani a feltörő nevetését. Olyan szintű kacagásba kezdett ,hogy még a közelünkben lévő madarak is elrepültek ijedtükben. 

- N-n-ne h-hara-haragudj de ... egy fejjel kisebb vagy, h-hogy vehetnélek k-komolyan? - nyögte ki nagy nehezen. 

- Igen? Na gyere csak ide! - indultam meg felé ,mire ő ijedten ,de még mindig röhögve kezdett szaladni előlem.

- Kapj le ha tudsz! - kiabálta hátra. 

Pár perc múlva már levegőt alig kaptam Chanyeol-al ellentétben, aki még mindig teljesen fitten és röhögve szaladt előlem. Mivel már a fáradságomban a látásom is kezdett homályosodni nem vettem észre egy nagyobb követ ,amiben szerencsésen el is estem. Fájdalmasan értem földet ,de azért nem volt vészes. Chanyeol rögvest mellettem termett és aggódva kérdezte ,hogy jól vagyok e majd miután látta ,hogy még én is röhögök bénaságomon rögvest ő is rákezdett. Így telt el fogalmam sincs hány óra ,hogy egymást basztattuk és röhögtünk egymáson. Chanyeol épp egy viccet mesélt ,mikor valaki olyan gyorsasággal jelent meg és lökte őt a vízbe ,hogy fel se fogtuk mi történik. Chanyeol egy óriásit repült, én csak tátott szájjal figyeltem ,ahogy  jó messze tőlünk belecsobban a vízbe. Ijedtem kaptam tekintetem a mellettem lévő alakra ,majd mikor tudatosult bennem ,hogy ki az nagy kő esett le a szívemről.

- Jongin?! Mit csinálsz te itt? - néztem rá csodálkozva a kissé idegesnek tűnő fiúra.

- Még kérdezed?! - kapta rám a tekintetét. - Szerinted mégis hány óra? 

- Öhmm... fogalmam sincs. A suliban hagytam a telefonom a táskámmal együtt. - vontam meg a vállam. 

- Igen?! Képzeld, észrevettem! - ordított rám ,így hátra kellet lépnem egy lépést. 

- Most mért vagy ilyen ideges?! - emeltem fel én is a hangomat. 

- Mondjuk azért mert eltűntél az iskolából úgy ,hogy épp megsebesültél és még mobilt se vittél ,hogy elérhesselek! Tudod mennyire aggódtam érted? És nem csak én , a fiúk is mindannyian és apáék is! 

- Nem gondoljátok hogy túlzásba viszitek már az állandó aggódásotokat? Tudok én is vigyázni magamra! - egyre jobban elöntött a düh. Értem én ,hogy ember vagyok, de attól még tudok magamra vigyázni, pont úgy mint a többi normális ember. 

- Nem, ellenkezőleg, pont hogy nem tudsz magadra egyáltalán vigyázni! - jött egyre közelebb és nézet mélyen a szemembe. 

- Hé! Mért csinálod ezt? Én hoztam el, velem ordibálj, ne vele! - jött oda végül Chanyeol is újra csurom vizesen és ahogy kimondta a mondatát Jongin megajándékozta egy monoklival. 

- Neked ez a büntetésed! - sziszegte mérgesen bátyám és karon ragadva elkezdett haza fele rángatni. 

- Chanyeol! - néztem hátra aggódva a földre került barátomra.

- Nincs semmi bajom. Menj csak, mindjárt megyek utánatok. - intett ,de mondata végén egy fájdalmasan nyögött ,így cseppet se tudtam megnyugodni.

- Ez most mégis mire volt jó?!! - kiabáltam Kai-ra és éreztem ,hogy már kezd fojtogatni a sírás. 

- Fogd be a szád! - rivallt rám a legcsúnyább módon ,mire a szemeimből előbuggyantak a könnyeim. Kai soha nem beszélt még velem így akármi rosszat is tettem ,ezért fájt mikor kiejtette azt a mondatot a száján. 

Ahogy megérkezünk a házunkhoz a tíz fiú és szüleink egy emberként néznek ránk ,majd mind aggódva szaladnak hozzánk. 

- Fruzsi jól vagy? - vette két keze közé arcom anyám. 

- Mégis hol voltál? - kérdezte apa a hajamat simogatva. 

Tekintetemet  körbevezettem a társaságon és ekkor megakadt a szemem Xiumin szempárján. Szomorúan és aggódva nézett a szemeimbe ,ami még inkább felhúzta az idegeimet. 

Karomat kirántottam a még mindig engem fogó Jonginéból, majd anyámék kezeit is eltoltam magamtól. 

- Megtennétek ,hogy nem kezeltek tíz évesként?! 18 éves leszek, az istenért! Attól még ,hogy én nem vagyok farkas mint ti, tudok magamra vigyázni! - kiabáltam. Mindenki kerek, meglepődött szemekkel figyelt rám kivéve Jongint aki újból megrántott a karomnál fogva. Épp rántottam volna ki ismét mikor Chanyeol is megjelent ,mire mindenki aggódva nézett rá ,köztük én is. 

- Chanyeol, hát veled meg mi történt? - szaladt oda hozzá Baekhyun és a szeme alatt lévő monoklit pásztázta. Chanyeol ekkor nem válaszolt csak ránézett Kai-ra és kivehető volt a tekintetéből ,hogy most ő se kicsit forr az idegtől. Ez volt az a pillanat ,mikor elegem lett a mai estéből, kezem újból kirántottam fogvatartóméból ,majd berohanva a házba becsaptam magam után a szobám ajtaját. Befekve az ágyba próbáltam lenyugtatni magam és elaludni ami kissé nehezen ment. Még bentről is lehetett hallani ahogy kint még kiabálnak a fiúk, anyáék meg próbálják lenyugtatni őket. Miután még fél óra múlva se jött álom a szememre telefonom fülhallgatóját bedugtam a halló járatomba ,majd egy számomra kedves dalt indítottam el rajta ,ami igaz olykor könnyeket csal a szemembe ,de eszméletlenül nyugtató hatással is van rám. https://www.youtube.com/watch?v=12TpwcSR9Bo Ezt a dalt hallgatva nyomott el végül az álom. 

Reggel ébresztőm csörgésére szemeim csak úgy kipattantak ,mintha az egész tegnapi napot átaludtam volna. Utam rögtön a fürdőbe vezetett, gyors fürdés és fogmosás után hajam egyszerű lófarokba fogtam ,majd egyenruhám magamra kapva már készen is voltam. Táskám felkapva rohantam le a konyhába ,ahol anya már az ebédünket csomagolta.

- Jó reggelt! - mondtam ,majd leülve magam elé húztam a reggeli gabonapelyhemet. 

- Neked is kicsim. - mosolygott rám anya. - Tudod... a tegnapira visszatérve, megértem ,hogy úgy érzed tíz évesként kezelünk, de ez nem így van. Te a mi lányunk vagy és a korodtól függetlenül mi midig aggódni fogunk érted. - simogatta meg hajam mondandója közben. 

- Engem csak az zavar hogy néha már túlzásba viszitek. Főleg Jongin! Chanyeol az osztálytársa ,gondolhatta volna ha ő is eltűnt ,akkor valószínűleg  vele vagyok! - válaszoltam két kanál között.

- A bátyádat is értsd meg , kérlek. Számára te vagy a legfontosabb. Még nálunk is fontosabb vagy neki. - anyám erre mondatára félrenyeltem ,így hangos fuldoklásba kezdtem. 

-  Anya! Ne túloz! Nem is vagyunk igazi testvérek, hogy lehetnék fontosabb neki nálatok? Inkább csak imádja ,hogy parancsolgathat valakinek. - mondtam nevetve miután anya jól hátba veregetett.

- Khmmm! - hallottunk meg a hátunk mögött egy hangos krákogást. Hátra fordultam és rögtön egy fintor jelent meg az arcomon ,ahogy találkozott tekintetem Kai-éval. 

- Én mentem is. - kaptam fel a táskám és indultam volna az ajtóhoz ,de hirtelen eszembe jutott valami, ezzel egy félmosoly jelent meg a számon. - Oh, és majdnem elfelejtettem. Ma KÉSŐ este jövök haza! Úgyhogy nem kell aggódnotok miattam.  - hangsúlyoztam ki a késő szót és néztem mélyen Kai szemeibe, majd hátat fordítva választ meg se várva kiléptem a házból ,becsapva magam után az ajtót. 

- Most forrhatsz a dühtől drága bátyám. - gondoltam magamban vigyorogva a kapun is kilépve. 

Beérve a suliba rögtön osztályom felé vettem az irányt ,ahol még alig lézengett valaki. Persze,hisz én direkt előbb indultam ,hogy ne Kai-val keljen jönnöm. Az időt rajzolással ütöttem el ,ugyanis az volt az egyik hobbim. Füzetem hátuljára tizenkét különböző farkas fejet kezdtem rajzolgatni és alájuk odafirkantottam a fiúk neveit. Rajzolgatásomból Sehun kíváncsi feje zökkentett ki ,ahogy a rajzomat vizslatja. 

- Woaw! Ez gyönyörű! Nem is vártam tőled mást Fruzsi. Tehetséged van a rajzhoz. - kacsintott rám, majd egy gyors hajborzolás után lecsüccsent mellém és kezdetét is vette az óra , ugyanis pont akkor lépett be a tanár.

Második óra után kimentem egy kicsit a teremből ,hogy megmozgassam az elgémberedett végtagjaim ,amikor Chanyeol pont felém tartott lehajtott fejjel. Számon egyből egy mosoly jelent meg és gyorsabb tempóra vettem, majd mikor már csak 1 lépés választott el tőle megálltam várva ,hogy észrevegyen. Lassan emelte rám tekintetét ami komor volt ,de ahogy meglátott megtelt boldogsággal.

- Uhh, elég csúnya lett. - állapítottam meg monokliját mustrálva, majd közelebb lépve ujjaimmal óvatosan megérintettem azt. Chanyeol kikerekedett szemekkel nézte cselekedetem, meglepődött hisz nem szoktam ilyen helyzetet teremteni, és igazság szerint én se értettem tettem ,de azt tudtam ,hogy meg akarom érinteni őt. 

- Nagyon fáj? Jegelted otthon? - kérdeztem a szemébe nézve ,de még mindig az arcát fogva.

- I-igen, nem kell aggódnod, j-jól vagyok. - válaszolt kissé dadogva és arca egyszer csak elkezdett pirosodni. Magamban elkuncogtam magam hisz eddig mindig ő hozott zavarba, én őt sose tudtam, és így látva túl aranyos volt. 

Hirtelen egy igen ismerős krákogás zavarta meg a társalgásunk és tippem be is igazolódott ahogy megfordultam, csak hogy meglepetésemre bátyám nem egyedül volt. 

- Mi van, talán nem elég széles a folyosó ,hogy elférjetek? - fontam össze a karjaimat mellkasom előtt. Mondatomra Kai szemei csak úgy szikráztak ,Xiumin meg felvont szemöldökkel nézett rám, majd Chanyeol-ra. 

- Nem gondolod ,hogy kicsit túl nagy lett a szád? - sziszegte Jongin idegesen,mire elröhögtem magam. 

- Hmmm.... nem, nem igazán. - vontam meg a vállam ,mire Jongin idegesen kezdett felém jönni, de Chanyeol elém állt. Mint akik mindjárt összeverik egymást, úgy néztek egymás szemébe és ekkor megszólalt bennem egy vészcsengő. Chanyeol és Kai legjobb barátok , de tegnap óta még egymáshoz se szóltak,és ezt mind... miattam. 

- Jongin! Kicsit te is visszavehetnél, nem gondolod? - mondta Chanyeol ami csak olaj volt a tűzre. 

- Mit mondtál?! - fogta meg Kai az ingénél fogva mire Xiumin rögtön közbe akart avatkozni ,de nem igen bírt el Kai-val. Ekkor lett elegem az egészből és könnyeim megint utat találtak maguknak. 

- ELÉG! -kiabáltam el magam torkom szakadtából.

A három fiú ekkor mind rám emelték csodálkozó tekintetük, még Kai-éból is elszállt a düh.

- Mért kell folyton az őrületbe kergetnetek? Te! - mutattam idegesen Kai-ra. - Mért nem hagysz egy kicsit élni? Mért kell folyton engem óvnod? Még a legjobb barátodtól is! És te! - mutattam ekkor Chanyeol-ra. - Mért kell folyton a védő angyalomat játszani? Utálom a tényt ,hogy miattam így bántok most egymással, legjobb barátokként! Na és te! - mutattam Xiuminra aki csodálkozva emelte magára a mutató úját. - Mért kell folyton felbukkannod előttem? - vettem lejeb a hangomat a végére ,de még így is hallották mind, mert Kai és Xiumin tekintetéből csak úgy áradt a döbbenet. 

- Annyira... elegem van mindhármótokból!! - kiabáltam el magam ,majd hátat fordítva nekik kirohantam az iskolából. Nem érdekelt ,hogy még hátra van öt órám, egyszerűen nem bírtam visszamenni, így utam a belvárosba vivő buszmegállóba vezetett. 

5.rész

Szó nélkül pattantam fel a padról és mentem el nehogy bárkinek is feltűnjön hogy sírok. Egy nyugodt helyet kerestem ahol senki se zavar meg és kiadhatom magamból a fájdalmat, erre pedig a tető bizonyult a legjobb választásnak. Nehezen de megtaláltam az oda vezető lépcsősort így fel is másztam. Egy nagy gombóccal a torkomban és könnyes arccal nyitottam ki az ajtót és léptem a tetőre. A könnyek megállás nélkül potyogtak a szememből és már a levegőt is szakadozottan vettem. Leültem egy fal mellé és fejemet térdeimre hajtva sírtam tovább.
Nem tudom mennyi idő telhetett el de egyszer csak arra eszméltem ,hogy valaki leül mellém. Mikor felnéztem hogy lássam ki az, egy mosolygós Chanyeol nézett rám. Most először véltem azt ,hogy a mosolya erőltetett, ugyanis szemeibe még így is ott volt a sajnálat, aggodalom és a fájdalom.
- Egyedül akarok lenni. - mondtam szipogva.
- Én viszont nem akarlak magadra hagyni. - válaszolta vállát megvonva.
- Chanyeol! - emeltem fel a hangom.
- Szereted ugye? - terelte el gyorsan a témát mire újra fojtogatni kezdett a sírás de megpróbáltam visszafogni magam. Válaszul csak bólintani tudtam.  - Nyugodtan kiadhatod magadból. Előttem nem kell visszatartanod a sírást. Azért vagyok itt hogy kisírhasd magad a vállamon. - mondta majd az ölelésébe húzott. Abban a pillanatban nem bírtam tovább visszafogni és újra hangos zokogásba kezdtem.
Nem tudom mennyi ideig sírhattam de Chanyeol végig türelmesen várta hogy lenyugodjak. Szorosan ölelt magához , simogatta a hátam és néha nyugtató szavakat suttogott a fülembe de olyan mértékű fájdalmat éreztem hogy sehogy se tudott megnyugtatni.
Az idő teltével egyre jobban lenyugodtam de a könnyek így is megállás nélkül folytak le az arcomon.
- Fruzsi... ki szeretnéd törölni a szívedből Xiumint? - tette fel a kérdést hirtelen Chanyeol mire felkaptam a fejem és elgondolkoztam.
Igaz nagyon szeretem Xiumint, de ha ő már megtalálta a számára igazit nem akarok közéjük állni, akkor se ha a szívem darabokra törik. Megérdemli a boldogságot és ,hogy azzal legyen akivel akar, ahogy én is. Nem akarok miatta búslakodni egész életemben, hisz még fiatal vagyok. Nem akarok egy olyan ember miatt depressziós lenni aki közben meg boldog. Az nem lenne igazságos.
Tekintetemet lassan Chanyeol-ra vezettem majd bólintottam egyet mire az ajkaira egy édes de kissé huncut mosoly ült.
- Akkor én segítek neked benne.
- Mégis hogyan? - kérdeztem tőle szipogva.
- Így. - mondta majd hirtelen megszüntette a köztünk lévő távolságot és ajkait ajkaimra tapasztotta.
Szemeim kitágultak és hirtelen azt sem tudtam mi történik. " Ő most megcsókolt?" - gondoltam magamban majd mikor feleszméltem ellöktem magamtól.

- Mégis mi a fészkes fenét csinálsz??!! - pattantam fel kiabálva.
- Mint mondtam, segítek elfelejteni Xiumint. - állt fel ő is. - Úgy a legkönnyebb elfelejtened egy szerelmed ha keresel egy újat.
- Úristen Chanyeol, de te a barátom vagy, mégpedig a legjobb! Hogy lehetne köztünk szerelem?! kérdeztem kiakadva.
-  Ha én bele tudtam szeretni a legjobb lány barátomba te is beletudsz a legjobb fiú barátodba. - mondta lágy tekintettel miközben egyre közelebb jött hozzám, majd miután már pár centi választott el minket egymástól, egy szemembe lógó hajtincsemet a fülem mögé simította.
Érintésétől libabőrös lettem, de nem az undortól. Igazából nem is tudom mitől lehetett.
Egyszer csak megint közeledni kezdett felém mire ijedten ellöktem magamtól.
- E-ez n-nem fog menni, értsd meg. - mondtam majd hátat fordítva neki elindultam az ajtóhoz és ott hagytam.
A lépcsőn lefelé haladva hirtelen eszembe jutott az álmom arról a rejtélyes csókról. Elgondolkoztam hogy lehet ez akart lenni és előre megláttam de álmomban valami más volt ,de nem tudtam mi. Mikor az utolsó lépcső fokot is magam mögött hagytam óriási csend és kihaltság fogadott a folyosón. Ekkor eszméltem fel hogy már rég elkezdődtek az órák. Sietve mentem a termünkhöz majd mikor beléptem minden szempár rám szegeződött, köztük az elég mérges tanárnőé is.
- Miss Kim , tudhatnám hogy eddig hol járt? Mint látja már javában megy az óra. - mondta mérgesen az órára mutatva. - Ez az első napja és már lóg az óráról?!
- Sajnálom. Rosszul éreztem magam. Nem fordul elő még egyszer. - kezdtem heves hajlongásba.
- Egyszer elnézem. Most üljön a helyére! - mondta kicsit megenyhült tekintettel.
Szavának eleget téve a helyemhez mentem majd helyet foglaltam szőke padtársam mellett és megpróbáltam az órára koncentrálni.
Egyszer csak Sehun bökdösésére kaptam a fejem majd kicsit aggódó arccal elém csúsztatott egy kis papír fecnit azzal a felirattal hogy " Miért rohantál el olyan hirtelen? Sírtál? " .
Számra egy apró mosoly kúszott látva hogy aggódik értem. A fecni másik oldalára visszaválaszoltam ,hogy " Nem lényeges és csak előjött az allergiám. :) " majd vissza toltam elé. Miután elolvasta mérgesen nézett rám és azt olvastam le az arcáról mint aki azt mondja , Azt hiszed ezt beveszem?
Nevetve téptem le egy újabb fecnit és írtam rá hogy,  " Ez az igazság, de most már figyelj a tanárra! " majd elé toltam.
Miután elolvasta még mindig kételkedve nézett rám de aztán annyiban hagyta a dolgot és újra az órának szentelte a figyelmét.
Miután kicsöngettek Sehun-nal és Tao-val karöltve elindultunk a büféhez, mivel már majdnem éhen haltak és ott nyavalyogtak a fülembe ,hogy menjek velük.
Mikor odaértünk beálltunk a sorba, és míg ők arról vitatkoztak hogy mit vegyenek én addig körül néztem, de bár ne tettem volna, ugyanis az egyik asztalnál megpillantottam Xiumint és Bomit ahogy egymás kezét fogva beszélgetnek. Xiumin szeméből csak úgy sugárzott hogy szerelmes. Ezt látva a szívem megint csak megfájdult és egy óriási gombóc keletkezett a torkomban. A szemeimben már kezdtek könnyek gyűlni de nem akartam hogy a fiúk meglássák így nagy levegőket véve és szemem megdörzsölve próbáltam megnyugtatni magam.
- Fruzsi te kérsz valamit? Meghívunk. - fordult hátra Tao mosolyogva.
- Nem köszi, kimegyek a mosdóba, addig foglaljatok le egy asztalt. - mondtam majd hátat fordítva nekik elindultam a mosdóba.
A csap előtt megállva néztem a tükörképem. Szememből lassan fojt le egy könny csepp amit egy sóhaj kíséretében gyorsan letöröltem majd lehajolva alaposan megmostam az arcom.
- Kicsit jobb. - jegyeztem meg újra a tükörbe nézve majd arcom szárazva töröltem és visszaindultam a fiúkhoz.
Épp hogy kiléptem a mosdóból valaki úgy nekem jött hogy kis híján majdnem el tanyáltam.
- Jaj ne haragudj, nem láttalak. - mondta nyávogós hangon Bomi majd egy mosoly kíséretében bement a mosdóba.
Értetlen szemekkel néztem a lány után. Volt benne valami ijesztő de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet és visszamentem a fiúkhoz.
Mikor beléptem az ebédlőbe már mind a 12 fiú ott volt. Olyan hangosan beszélgettek és nevetgéltek hogy tőlük zengett az egész iskola. Ahogy odaértem melléjük mindannyian rám néztek.
- Á Fruzsi, gyere foglaltunk neked helyet. - mondta Sehun mosolyogva és megpaskolta a mellette levő széket. Megköszöntem majd mosolyogva foglaltam helyet.
- Hova tűntél előző szünetben? - kérdezte Luhan kíváncsi szemekkel.
- Valamit el kellett intéznem. - válaszoltam mosolyogva majd hirtelen Chanyeol-ra tévedt a tekintetem aki le se vette rólam a szemét.
Zavaromban gyorsan lekaptam róla a szemem és éreztem hogy egyre vörösebb leszek.
- Történt valami amiről tudnom kéne? - kérdezte Kai, rám majd Chanyeol-ra pillantva.
- Mi? S-semmi nem történt. - mondtam egy zavart mosoly kíséretében.
- Akkor mért olyan a fejed mint egy paradicsom? - kérdezte gyanakvóan felhúzott szemöldökkel.
- Hmm, nem tudom, lehet leégtem a napon. - tapogattam meg arcomat.
- Ahha, mert olyan sokat voltál ám napon. - mondta cinikusan bólogatva.
Már nyitottam volna a szám hogy válaszoljak de Kyungsoo megelőzött.
- Srácok, megint össze akartok veszni? - kérdezte kicsit mérgesen.
- Nem. - mondtuk egyszerre Kai-val.
- Remek, inkább beszéljünk valami másról. Ötlet? - kérdezte Kyungsoo körbe pillantva.
Kérdésére mindenki elgondolkodott majd hirtelen eszembe jutott valami,
- Áh, nekem van egy kérdésem. - emeltem fel hirtelen a kezem mire mindenki rám kapta a tekintetét.  - Az igazgató is vérfarkas? Meséljetek róla.
- Igen ő is, azért alapította ezt az iskolát hogy a vérfarkasok véletlenül se támadjanak meg embereket az iskolába és persze hogy ne derüljön ki hogy vannak vérfarkasok a világon.  - mondta Suho amit érdeklődve hallgattam.
- Én azt hallottam, hogy volt egy fia aki meghalt. - mondta Chen.
- Meghalt? Hogyan? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Vámpírok megölték. - súgta oda nekem.
- Úristen, szegény. - kaptam kezem szám elé. - Nem csodálom hogy mind mennyire utáljátok őket. Remélem én soha nem találkozom egyel se. - mondtam ijedten mire a fiúk elkuncogták magukat.
- Nem kell aggódnod, soha az életben nem engedünk a közeledbe egyet se. - mondta Kris nyugtatásképp.
- Így van, mi minden áron megvédünk. - fogta meg Chanyeol a kezem mire a szemem sarkából láttam ahogy Kai arcáról eltűnik az eddigi mosolya. Szúrós szemekkel nézett Chanyeol-ra majd mikor becsöngettek ő pattant fel legelsőnek.

- Gyere Yoda, menjünk órára. - mondta kimérten majd a fiú karját megfogva felállította és elkezdte maga után húzni.
- Következő szünetben találkozunk. - mondta még gyorsan hátra pillantva az óriás.
- Hova siet ez ennyire? - nézett utánuk csodálkozva Suho.
- Mi is menjünk. - bökött meg Sehun mire bólintottam. Elköszöntünk a fiúktól majd mi is vissza mentünk a termünkbe.
Az óra lassan és unalmasan telt volna ha Sehun és Tao nem szórakoztattak volna el a hülyeségeikkel mint pl, hogy galacsinnal dobálták egymást amikre hülye üzeneteket és rajzokat firkáltak. A tanár nem egyszer förmedt már rájuk hogy fejezzék be de a két okostojás csak tovább fojtatta.
- Fiúk, szeretnétek az igazgatóhoz menni? Csak mert gyorsan elintézhetem nektek. - mondta a tanár fenyegetve mire mindkét fiú teljes testtel előre fordult és kihúzták magukat. - Na azért. - mondta szúrós szemekkel, én meg csak kuncogni tudtam két dilis barátom ijedt képétől.
- Milyen óra jön? - fordult hátra padtársam Tao-hoz rögtön ahogy kicsengettek.
- Öhm... Tesi. - válaszolt a karikás szemű elgondolkodva.
- Fruzsi, kaptál tesi ruhát? - fordult immár felém a szőkeség. Kérdésére csak megráztam a fejem mire elgondolkodott.  - Menj le Tao-val az öltözőbe , úgy is össze leszünk vonva , addig én szerzek az osztályfőnöktől. -mondta majd felpattanva kisietett a teremből.
- Hát akkor menjünk. - állt fel Tao vigyorogva majd biccentve jelzett ,hogy menjek utána.
- Hát ti? - találkoztunk össze az egyik folyosón Xiuminnal.
- Épp tesire megyünk. - válaszolt neki Tao. - És te mit bóklászol?
- Csak sétálgatni támadt kedvem. - nevette el magát Xiumin majd rám nézett. - Várod már a Tesiórát pöttöm? Attól függetlenül hogy te nem vagy farkas apukád téged is jól meg fog dolgoztatni. - mondta vigyorogva de én továbbra is fapofával néztem rá. Egyszerűen nem volt lelki erőm ahhoz hogy beszélgessek vele. Még mindig fájt a szívem és minél előbb el akartam felejteni őt.
- Mi a baj? - kérdezte értetlen tekintettel.
- Semmi. - vontam meg a vállam.
- Akkor mért vágsz ilyen fejet? Rossz kedved van? - kérdezősködött tovább.
- Eddig pedig nem volt semmi baja. - mondta Tao is értetlenül.
- Na akkor majd én újra jobb kedvre derítelek. - mosolyodott el Xiu és elkezdte borzolni a hajam de nem tudta sokáig csinálni ugyanis megfogtam a kezét és ellöktem.
- Megtennéd, hogy nem nyúlsz hozzám? - kérdeztem kicsit idegesen.
A torkomban újra keletkezett egy óriási gombóc. Nagyon nem akartam így viselkedni vele de csak így tudtam eltaszítani magam mellől. Igaz így is fájt a szívem de ha jó pofizik velem úgy még fájdalmasabb.
- Fruzsi, mi van veled? - nézett rám mindkét fiú csodálkozva.
Xiumin már nyitotta volna a száját de hirtelen valaki a nyakába ugrott hátulról. Ki más lehetett ez mint Bomi....
- Xiu, téged kerestelek már egy ideje. - adott puszit a fiú arcára mire szememet forgatva fordítottam nekik hátat és hagytam ott őket. Még hallottam ahogy Xiumin utánam kiált de hátra se fordulva tovább haladtam.
- Mi volt ez? - futott utánam Tao.
- Semmiség. - néztem rá mosolyogva.  - Csak nem szeretem ha összeborzoljátok a hajam. Nem vagyok én holmi háziállat hogy simogassatok.
Mondatomra Tao elröhögte magát.
- Igaz. Én meg már azt hittem ,hogy összevesztél Xiuminnal. - sóhajtott egyet megkönnyebbülten mire én csak elhúztam a szám és tovább haladtam.
Pár percet ha vártunk Sehun-ra az öltözők előtt. Amint a kezembe adta a tesi ruhát bementem az öltözőbe , magamra kaptam őket és már mentem is be a tesi terembe.
Ahogy beléptem a klikkesedés már kiszúrta a szememet. A lányok is és a fiúk is 3 - 4 csoportra voltak osztódva amin már meg se lepődtem igazából. Amint kiszúrtam Sehun-ékat rögtön oda battyogtam hozzájuk és együtt vártuk a drágalátos tesi tanárunkat.
- Mindenki sorakozó! - lépett be erélyes hanggal édesapám. Mindenkin tanári szigorral nézett végig de mikor rám nézett elejtett egy kis kacsintást. - Mindenkinek 10 kör futás és utána kidobós. - mondta majd a sípjába bele fújva jelzett hogy kezdjük.
Lefutva a 10 kört én voltam az egyetlen aki levegőért kapkodott a többieken a kimerültség egyetlen szikrája se látszott.
- Akkor a kidobóshoz a két csapat kapitány legyen.... Fruzsi és Bomi. - mondta apa majd mindketten előre lépve elkezdtük választani csapat tagokat. Én legelsőnek Sehun-t majd Tao-t választottam így a továbbiakban segíteni tudtak ugyanis még nem voltam tisztában a nevekkel. Miután már egy ember se maradt elkezdtük a játékot. Eléggé élveztem a játékot bár volt egy olyan érzésem hogy Bomi folyamatosan engem céloz de ezt a gondolatot elhessegettem. Már játszottunk egy ideje mikor egy diák bejött és apámmal kezdett el valamiről társalogni. Épp hogy egy pillanatra néztem oda, de nem kellett volna ugyanis amikor vissza fordultam már csak azt láttam ahogy Bomi eldobja a labdát és nagy sebességgel felém közeledik majd egy hangos csattanással csapódott a fejemnek minek következtében hátráltam egyet. Iszonyatos fájdalom lett az orromnál ezért kezemet oda emeltem de megéreztem valami folyékony meleg anyagot. Elemeltem a kezem és ekkor láttam hogy ömlik az orromból a vér, pár másodperc múlva már a fülem kezdett zúgni és egyre homályosabban láttam majd minden elsötétült.  Legutolsó emlékem hogy valaki hirtelen elkap.
Mikor pilláimat felnyitottam egy fehér plafonnal szemeztem. Fejemben nagy mértékű fájdalmat éreztem így felszisszenve odakaptam kezemet.
- Áh, látom felébredtél. - szólalt meg egy ismerős , cinikus hang. Fejemet oda fordítva Bomival találtam szembe magamat. - Nem kicsit talált fejbe a labda. Úgy röstellem. - mondta egy gúnyos mosollyal a száján.
- Azt látom. - mondtam szememet forgatva.
- Nem hiszed el? Hát mondjuk igazad is van, egyáltalán nem sajnálom. - nevette el magát.
- Akkor viszont el is mehetsz. - mondtam és az ajtóra mutattam.
- Ne aggódj mindjárt itt hagylak csak közölni akartam valamit. - mondta majd a székről felállva az ágyhoz sétált és leült mellém.
- Igen? Mégis mit? - ültem fel és néztem vele farkas szemet.
- Tudod Xiu rengeteget mesélt rólad. Néha már túl sokat is . - mondta grimaszolva mire a szívem egyre hevesebben kezdett verni. - De nehogy sokat képzelj bele a dologba. Ő csak szánalomból viselkedik olyan kedvesen veled és csakis testvérként tekint rád, semmi több. Szóval egy jó tanács, ne reménykedj hogy valaha is lesz köztetek valami. - mondta óriási mosollyal a száján majd egyre közelebb hajolt hozzám. - És még valami. Ha továbbra is ráakaszkodsz ne lepődj meg ha pokollá teszem az életed. - mondta fenyegető hangon.
Szemembe hirtelen megint könnyek gyűltek de nem akartam megadni Bominak azt az örömöt ,hogy sírni lásson. Pár másod percig még farkas szemet néztünk majd hirtelen nyílt a beteg szoba ajtaja és Xiumin lépett be rajta egy gyümölcslével a kezében.
- Áh, oppa! pattant fel hirtelen mellőlem Bomi és a srác nyakába ugrott majd egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkára.
- Bomi, nem tudtam hogy te is itt vagy. - nézett rá lepetten Xiumin.
- Igen , bejöttem megnézni jól van e Fruzsi és egyúttal bocsánatot is kértem ,hogy nem figyeltem ,hogy hova célzok, de már megyek is. - mondta majd még egy utolsó puszit hintett a fiú ajkára. - mihamarabb gyógyulj meg Fruzsi! - mondta még az ajtóban és míg Xiu nem figyelt egy gúnyos mosolyt ejtett majd kettesben hagyott a fiúval.
- Hallottam mi történt. Hogy vagy? - csücsült le arra a székre amin nem rég még Bomi ült.
- Jól. - adtam a tömör választ mire sóhajtott egyet.
- Ezt neked hoztam. - adta kezembe a gyümölcs levet.
- Köszi.  - mondtam komolyan és a szekrényre tettem az üveget.
- Kicsit vigyázhatnál jobban magadra. Mostanában folyton valami baleset ér és nekünk folyton aggódnunk kell érted. - fogta meg gyengéden a kezemet.
- Oh, sajnálom hogy ekkora nyűg vagyok nektek! - emeltem fel a hangom és a kezem is kikaptam Xiu fogásából.

- Mi? Én nem ezt mondtam. - nézett rám meglepetten.
- De Xiumin, pontosan ezt mondtad!- lettem egyre idegesebb.
- Fruzsi, mi van ma veled? Olyan furcsa vagy. Mintha nem is te lennél. - nézett rám aggódva.
- Én vagyok furcsa? - mutattam magamra. - Szerintem meg pont te vagy a furcsa.
- Én? Miért? - nézett értetlenül.
- Egyszer majd biztos rájössz. Most pedig légy szíves menj ki! - mutattam az ajtóra.
- Fruzsi. - állt volna fel hogy közelebb jöjjön de megállítottam.
- Azt mondtam menj ki!!! - üvöltöttem rá mire teljesen kikerekedtek a szemei és pár perc habozás után kisétált a szobából.
Nagy levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam de miután a szemem rátévedt a szekrényre tett gyümölcslére a könnyeim újból potyogni kezdtek.

4.rész

- M-mégis miért? - kérdeztem még mindig kitágult szemekkel.
Apa és anya mindketten Kai-ra néztek aki csak lehajtott fejjel gondolkozott.
- Ugye nem ...?  - kezdtem bele a kérdésembe de Kai közbevágott.
- Elmondtam nekik... mindent. - mondta majd sajnálkozó de egyben bűntudat mentes tekintettel nézett rám.
- Mégis hogy tehetted?! - álltam fel olyan nagy hévvel hogy a szék amin ültem felborult. - Direkt megkértelek hogy ne mond el nekik! Azt hittem bízhatok benned! - ordítottam teli torokból amit a fiú csak némán tűrt.
- Édesem, a bátyád csak neked akart jót úgyhogy ne ordíts vele. - szólt rám édesanyám.
- Úgy van, csak félt téged és nem akarja hogy a végén újra kórházba kerülj. Inkább légy hálás neki. - kezdett bele apám is amit már nem bírtam hallgatni és szó nélkül a szobámba mentem.
Miután ajtómat bevágtam magam után az ágyara fekve kezdtem a plafont nézni és gondolkozni,
- Lehet kicsit eltúloztam a dolgot.  Aish, én se értem magam. - borzoltam össze a hajam idegesen. -Mért akartam mindenáron abba a pokolba maradni ahelyett hogy átmenjek egy jobb iskolába ahol talán még barátaim is lennének? Semmi se köt oda akkor mért? - elmélkedtem majd nem sokkal később elnyomott az álom.
Reggel anyám lágy hangjára keltem.
- Kicsim, ébresztő. El fogsz késni az új sulidból. - simogatta hajamat mire a takarót a fejemre húztam. - Még mindig haragszol? - szomorodott el hangja.
- Nem, rátok nem, csak Kai-ra. - válaszoltam miközben levettem a fejemről a takarót és a szemébe néztem.
- De a bátyád csak.... -kezdte védeni de én közbeszóltam.
- Igen tudom, csak nekem akart jót ,de az hogy direkt megkértem hogy ne mondja el nektek aztán mégis megtette nem volt szép tőle. Így hogy bízzak meg benne a továbbiakban? - mondtam csalódott hangon mire anyám nyitotta volna a száját de egy köhögés közbevágott. Mindketten az ajtó felé fordultunk ahol egy hátizsákkal a vállán álló Kai nézett ránk.
Hallotta volna amit az előbb mondtam? -gondolkodtam el.
- Fruzsi, ma Xiumin kísér el az iskolába mert nekem előbb kell bemennem. - mondta majd el is ment.
Mondatát hallva teljesen lefagytam, szemeim csillogtak a boldogságtól és az izgalomtól, számról pedig sehogy se lehetett levakarni a mosolyt.
- A-azt mondta h-hogy Xiumin? - néztem anyámra izgatottan.
- Én úgy hallottam. - válaszolt egy zavart mosollyal.
- OMG! Akkor rohanok készülődni! - pattantam fel és a mosdóba rohantam.
10 perc múlva már harci díszben álltam az ajtóban amin anyukám csak kuncogott,
- Azért még megreggelizni van időd. - mondta miközben odanyújtott egy tányért amin egy pirítós volt és mellé a bögre kakaóm.
Gyorsan elfogyasztottam a reggelit és pont akkor csöngetett valaki. Ablakhoz rohantam hogy megnézzem ki az majd mikor láttam hogy Xiumin ,fülig érő mosollyal rohantam az ajtóhoz.
- Elmentem! - kiabáltam még utoljára az ajtóban majd becsuktam magam után.

- Jó reggelt tök mag! - mondta Xiumin miközben összeborzolta a hajamat.
- Neked is oppa! - válaszoltam pirult arccal.
- Nos... elmagyaráznád nekem ezt az egészet? - kérdezte miközben elindultunk az iskola felé.
- Mégis mit? - néztem rá értetlen arccal.
- Jaj te butus. - pöckölt homlokon. - Hát hogy miért iratkozol át hozzánk. - mondta nevetve.
- Mért? Kai még nem kotyogta el? - kérdeztem gúnyosan míg a fájó  pontot dörzsölgettem a homlokomon.
- Nem. Mért, kellett volna? - kérdezte Xiumin felhúzott szemöldökkel.
Válaszán kicsit meglepődtem mert azt hittem Kai az egész bagázsnak elmondta a történteket, de akkor úgy látszik mégse tette. Nagy levegőt vettem és elkezdtem a legelejéről ,hogy a suliban amióta odakerültem mostanáig terrorizáltak és miattuk szereztem a sérüléseim is na meg hogy Kai megtudta és annak ellenére hogy meg kértem ne tegye, elmondta a szüleinknek. Mikor végeztem a kis beszámolómmal Xiumin csak nagy meglepett, sajnálkozó és egyben bosszús szemekkel nézett rám aminek nem igazán örültem.
- Úristen Fruzsi! Ezt eddig mért nem mondtad el? - emelte fel a hangját amitől kissé megijedtem mert nem gyakran kiabál.
- Egyrészt mert nem akartam nagy ügyet keríteni neki csak békében végig járni a sulit másrészt nem akartam apáéknak aggodalmat és gondot okozni. - motyogtam lehajtott fejjel.
- Jaj olyan buta vagy... azzal nagyobb aggodalmat okoznál nekik ha minden nap valami sérüléssel mennél haza, a lelki gondokról ne is beszéljünk. - mondta egy nagy sóhajtás kíséretében.
- Igen, anyáék is ezt mondták. - válaszoltam halkan.
- Még jó, hogy Kai nem tartotta be az ígéretét.
- Mi? Te is ezt tetted volna a helyébe? - emeltem fel a fejem mondatára.
- Még szép! Szerintem a srácok közül mindenki ezt tette volna. - válaszolt rám pillantva szeme sarkából. - Mindannyiunknak rettentő fontos vagy és egyikünk se hagyná hogy szenvedj. Ráadásul Kai a testvéred. Milyen báty lenne ha hagyná hogy tovább szenvedj abban a pokolban?
Válasza kicsit elgondolkodtatott és egyre jobban bűntudatom lett amiért úgy viselkedtem Kai-val. Hisz ő tényleg csak engem akart megóvni azoktól a lelki és testi sebektől amiket ott szereztem. Elhatároztam hogy ma mindenféleképp bocsánatot kérek tőle és megköszönöm hogy így gondoskodik rólam.
Gondolataimból Xiumin hangja térített vissza.
- Itt is vagyunk. - állt meg az iskola óriási kapui előtt.
- Woaw ez gyönyörű! - néztem tátott szájjal az épületet.
- Örülök hogy tetszik. Gyere menjünk be. - fogta meg a kezem és húzni kezdett befelé. Kezeinkre nézve rögtön éreztem hogy elönt a forróság, igaz nem láttam, de lemertem volna fogadni hogy még a paradicsomnál is vörösebb lettem.
Belépve az iskola bejáratán egy fülig érő mosolyú Chanyeol és Baekhyun várt minket.
- Végre itt vagytok. Üdv az iskolánkban kis hercegnőnk. - jött oda Channie és úgy kezdett el szorongatni hogy azt hittem megfulladok.
- Jah! Yoda, nézd már mit csinálsz szerencsétlennel, mindjárt megfullad! - csapta tarkón Baekie.
- K-köszönöm oppa. - kapkodtam levegő után.

- Ó jaj, ne haragudj, nem direkt volt. Ugye jól vagy? - nézett rám aggódva és sajnálkozva a manó fülű mire elnevettem magam.
- Jól vagyok ne aggódj, csak azt azért ne felejtsd el hogy én nem vagyok farkas, nem vagyok olyan erős mint ti. - veregettem meg a vállát nevetve.
- Ezért nem értettem egyet ezzel az egésszel. - motyogta orra alatt Xiumin és mivel nem értettem kérdőn fordultam felé.
- Mit mondtál? - kérdeztem de csak mosolyogva legyintett egyet.
- Gyere felkísérünk az igazgatóiba. - jött mögém Baekhyun és tolni kezdett egy irányba.
Felmentünk pár lépcsőn majd az egyik folyosón befordultunk és megálltunk egy ajtó előtt amin egy " Igazgatói iroda" feliratú tábla állt.
Félénken néztem a fiúkra akik csak elnevették magukat.
- Ne félj, nem fog megenni. Csak elmond meg kérdez pár dolgot. - nyugtatott Chanyeol.
- Rendes az öreg, ne aggódj. - veregetett vállon Baekie is. - Viszont mi menjünk mert mindjárt csöngetnek. - nézte meg az időt telefonján.
- Rendben. Ügyes légy picur. Majd még találkozunk. - villantotta rám még utoljára a mosolyát Chanyeol majd elballagtak.
Még egy pár másodpercig szemeztem az ajtóval majd nem túl határozottan bekopogtam. Amint meghallottam a "Gyere be." választ kezemet a kilincsre téve nyomtam le azt és tártam ki az ajtót.
Belépve az igen hangulatos kis irodába megcsapott egy igen ismerős illat, de azon  ,hogy honnan volt az már nem volt időm gondolkodni.
- Jó napot kívánok! Kim Haeyoung vagyok de mindenki csak Fruzsinak hív.  - hajoltam meg bemutatkozásom közben.
A már elég őszes hajú férfi lassan emelte fel fejét és vezette tekintetén rám az előtte lévő papírokról, de mikor tekintetünk találkozott szemei kikerekedtek és korát meghazudtoló gyorsasággal pattant fel a székéből.
- Viki! - nézett rám meglepődött és egyben boldog tekintettel.
- Öhm... azt hiszem összekever valakivel. Mint mondtam az én nevem Fruzsi. Kim Jongin családja fogadott örökbe és adtak nekem egy koreai nevet is de a Fruzsit jobban szeretem. - válaszoltam értetlenül.
- Ó sajnálom, nagyon hasonlítasz valakire. - mondta kicsit csalódottan. - Gyere és foglalj helyet. - mutatott a vele szemben levő kényelmesnek tűnő fotelra.
Úgy tettem ahogy mondta és leültem vele szembe és vártam mi fog történni.
- Hogy őszinte legyek , nem igazán tartottam jó ötletnek ,hogy ebbe az iskolába járj de mivel apukád jó barátom belementem. - kulcsolta össze ujjait az asztalon.
- És megtudhatom ennek az okát? - érdeklődtem kíváncsian.
- Ember vagy. - adta a tömör választ.
- Tessék? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Tudod ezt az iskolát én hozam létre az olyanoknak mint a családod, farkasoknak és alakváltóknak. - magyarázta meg a helyzetet amit eddig nem tudtam így nem kicsit lepődtem meg. - Biztos hallottad már a családodtól hogy ha egy vérfarkast elkap egy irtó hatalmas düh akkor könnyen elveszti a fejét és akár ártatlan embereket is bánthatnak vele. Ezért hoztam létre ezt az iskolát hogy az ilyen dolgokat elkerüljük. Most már érted mért nem tartottam jó ötletnek? - nézett mélyen a szemembe.
- Igen, de nem kell aggódnia , már 5 éve élek közöttük és eddig sose támadtak meg. - válaszoltam teljes nyugodtsággal.
- Rendben, csak aztán a jövőben se történjen semmi. - mondta komoly hangon. - A 102-es lesz az osztálytermed. Bármi probléma van keress meg. - nyújtott mosolyogva nekem pár papírlapot meg egy kis füzetet ami valószínűleg az ellenőrzőm volt.
- Köszönöm. Viszont látásra. - álltam fel majd miután meghajoltam kiléptem az ajtón. - Akkor most keressük meg a 102-est. - sóhajtottam majd fordultam volna balra mikor észrevettem a falnak támaszkodó Kai-t.

- Hát te? Nem kezdődött már el az óra? - kérdeztem karba font kézzel.

- De. Kikéreckedtem mosdóba. - vonta meg a vállát.

- Ahha... , akkor ha már itt vagy a 102-es teremhez vezethetnél. - mondtam majd elindultam.

- A 102-es a másik irányba van. - mondta Kai és mivel háttal álltam neki nem láttam de biztos voltam benne hogy mosolyog.

- Khmm... ezért mondtam hogy vezess oda. - mondtam elvörösödve miközben vissza fordultam és együtt elindultunk a jó irányba. 

Ezek után abbamaradt közöttünk a társalgás ami egyre kellemetlenebb lett így itt volt az idő a bocsánat kérésemnek.

- Szeretnék bocsánatot kérni tőled. - mondtam lehajtott fejjel és éreztem hogy rám pillant de nem szólalt meg így fojtattam. - Hülye voltam, nem kellett volna annyira felkapnom a vizet hisz csak nekem akartál jót. Mindenben igazatok volt úgyhogy sajnálom és köszönöm hogy gondoskodsz rólam. - fejeztem be egy huzamra. 

- Szívesen de igazság szerint én is tarthattam volna a szám és megoldhattuk volna anélkül ,hogy anyáék megtudták volna. - mondta mire felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Nem, jobb is így szerintem. - mosolyodtam el. - Akkor szent a béke?  - nyújtottam felé a kezem amit el is fogadott.
- Szent. - bólintott egyet mosolyogva.
Pár perc múlva oda is értünk a terem elé majd miután Kai-val elköszöntünk egymástól bekopogtam majd beléptem a terembe ahol épp egy lányt mutatott be az osztálynak a tanárnő.
- Ő itt az egyik új osztálytársatok , Park BoMi. Kérlek mondj pár szót magadról.  fordult felé mire a lány elmondott néhány fontos dolgot magáról, közben a tanárnő intett nekem hogy menjek oda mellé.
Miután végzett a bemutatkozással én kerültem sorra.
- Ő itt pedig Kim HaeYoung. Te is mondj pár szót ha kérhetem. - mosolygott rám kedvesen a tanárnő.
- Sziasztok. Kim HaeYoung vagyok de mint látjátok nem koreai vagyok ezért jobban szeretem ha az igazi nevemen szólítanak ami pedig Fruzsi. Remélem jól kifogunk jönni egymással. Kérlek bánjatok jól velem. - hajoltam meg beszédem közben.
- Rendben, akkor válasz magadnak egy színpatikus helyet és ülj le. - mondta a tanárnő mire a szemem az üres helyeket kereste de nem tartott sokáig ugyanis kiszúrtam Sehun-t és Tao-t ahogy eszeveszetten integetnek és a Sehun mellett lévő szabad helye mutogatnak. Számra rögtön egy hatalmas mosoly görbült és elindultam két barátocskám felé.  Amint helyet foglaltam mindkét fiú fogott az alkalmon és jól összeborzolták a hajam ezzel kimutatva mennyire örülnek nekem.
-  Yah! - suttogtam nevetve mire csak kuncogtak egyet.
Miután az első óra eltelt a fiúk úgy döntöttek hogy kimennek az udvarra ahova persze engem is elcibáltak.
- Nézzétek, ott vannak Luhanék. - mondta Sehun miközben egy fa alatti pad részre mutatott majd rohanni kezdett legjobb barátja felé. Tao-val szép nyugodtan sétáltunk oda a társasághoz majd leültünk a padra.
- Héy királylány, milyen volt az első órád? - jött oda Chanyeol is mögötte Kai-val, Xiumin-nal és Baekhyun-nal.
- Egész jó, eddig mindenki kedvesnek tűnik. - mosolyodtam el. - Amúgy... jó hogy szóltatok hogy ebben a suliban mindenki farkas meg alakváltó. - fontam keresztbe karjaim mellkasom előtt sértődötten.
- Jah... azt hittük tudod. - nevetett zavarában.
- Hát képzeld okoska, rosszul hitted. - csaptam össze a tenyerem egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Yah! Ugye nem felejtetted el ki az idősebb? - pöckölte meg a homlokom ahova sziszegve kaptam a fájdalomtól.
Erre minden fiú nevetni kezdett de az én tekintetem leragadt Xiumin-on. Imádtam mikor nevetett így érthető volt hogy most se tudtam levenni róla a szemem.
A bambulásomat  egy vékony hang szakította félbe.
- Oppa! - ugrott nyávogva Xiumin nyakába a másik új lány, Park BoMi. - Úgy hiányoztál! - fordította maga felé a fiút majd megcsókolta.
Ezt a jelenetet látva a szívem teljesen összeszorult és mérhetetlen düh és féltékenység lett úrrá rajtam. A szemeim már kezdtek könnybe lábadni de visszafojtottam az előtörni készülő sírást.
- Hé, te mit keresel itt? - nézett Xiumin meglepődötten a lányra miután elváltak egymástól.
- Beiratkoztam. Hát nem csodás? Így többet együtt lehetünk. - mondta  csillogó szemekkel.
- Khmmm!! - köszörülte meg a torkát Kai. - Mi is megtudhatjuk ,hogy ki ez a hölgyemény? - kérdezte és mintha kicsit idegesnek tűnt volna.
- Öhm... még nem most akartam közölni veletek de ha már így alakult nincs mit tenni. Ő itt a menyasszonyom Park BoMi. - húzta ölelésbe a lányt.
Ennél a pontnál szakadt el a cérna és már nem tudtam visszatartani az előtörni készülő könnycseppjeim.