Szó nélkül pattantam fel a padról és mentem el nehogy bárkinek is feltűnjön hogy sírok. Egy nyugodt helyet kerestem ahol senki se zavar meg és kiadhatom magamból a fájdalmat, erre pedig a tető bizonyult a legjobb választásnak. Nehezen de megtaláltam az oda vezető lépcsősort így fel is másztam. Egy nagy gombóccal a torkomban és könnyes arccal nyitottam ki az ajtót és léptem a tetőre. A könnyek megállás nélkül potyogtak a szememből és már a levegőt is szakadozottan vettem. Leültem egy fal mellé és fejemet térdeimre hajtva sírtam tovább.
Nem tudom mennyi idő telhetett el de egyszer csak arra eszméltem ,hogy valaki leül mellém. Mikor felnéztem hogy lássam ki az, egy mosolygós Chanyeol nézett rám. Most először véltem azt ,hogy a mosolya erőltetett, ugyanis szemeibe még így is ott volt a sajnálat, aggodalom és a fájdalom.
- Egyedül akarok lenni. - mondtam szipogva.
- Én viszont nem akarlak magadra hagyni. - válaszolta vállát megvonva.
- Chanyeol! - emeltem fel a hangom.
- Szereted ugye? - terelte el gyorsan a témát mire újra fojtogatni kezdett a sírás de megpróbáltam visszafogni magam. Válaszul csak bólintani tudtam. - Nyugodtan kiadhatod magadból. Előttem nem kell visszatartanod a sírást. Azért vagyok itt hogy kisírhasd magad a vállamon. - mondta majd az ölelésébe húzott. Abban a pillanatban nem bírtam tovább visszafogni és újra hangos zokogásba kezdtem.
Nem tudom mennyi ideig sírhattam de Chanyeol végig türelmesen várta hogy lenyugodjak. Szorosan ölelt magához , simogatta a hátam és néha nyugtató szavakat suttogott a fülembe de olyan mértékű fájdalmat éreztem hogy sehogy se tudott megnyugtatni.
Az idő teltével egyre jobban lenyugodtam de a könnyek így is megállás nélkül folytak le az arcomon.
- Fruzsi... ki szeretnéd törölni a szívedből Xiumint? - tette fel a kérdést hirtelen Chanyeol mire felkaptam a fejem és elgondolkoztam.
Igaz nagyon szeretem Xiumint, de ha ő már megtalálta a számára igazit nem akarok közéjük állni, akkor se ha a szívem darabokra törik. Megérdemli a boldogságot és ,hogy azzal legyen akivel akar, ahogy én is. Nem akarok miatta búslakodni egész életemben, hisz még fiatal vagyok. Nem akarok egy olyan ember miatt depressziós lenni aki közben meg boldog. Az nem lenne igazságos.
Tekintetemet lassan Chanyeol-ra vezettem majd bólintottam egyet mire az ajkaira egy édes de kissé huncut mosoly ült.
- Akkor én segítek neked benne.
- Mégis hogyan? - kérdeztem tőle szipogva.
- Így. - mondta majd hirtelen megszüntette a köztünk lévő távolságot és ajkait ajkaimra tapasztotta.
Szemeim kitágultak és hirtelen azt sem tudtam mi történik. " Ő most megcsókolt?" - gondoltam magamban majd mikor feleszméltem ellöktem magamtól.
- Mégis mi a fészkes fenét csinálsz??!! - pattantam fel kiabálva.
- Mint mondtam, segítek elfelejteni Xiumint. - állt fel ő is. - Úgy a legkönnyebb elfelejtened egy szerelmed ha keresel egy újat.
- Úristen Chanyeol, de te a barátom vagy, mégpedig a legjobb! Hogy lehetne köztünk szerelem?! kérdeztem kiakadva.
- Ha én bele tudtam szeretni a legjobb lány barátomba te is beletudsz a legjobb fiú barátodba. - mondta lágy tekintettel miközben egyre közelebb jött hozzám, majd miután már pár centi választott el minket egymástól, egy szemembe lógó hajtincsemet a fülem mögé simította.
Érintésétől libabőrös lettem, de nem az undortól. Igazából nem is tudom mitől lehetett.
Egyszer csak megint közeledni kezdett felém mire ijedten ellöktem magamtól.
- E-ez n-nem fog menni, értsd meg. - mondtam majd hátat fordítva neki elindultam az ajtóhoz és ott hagytam.
A lépcsőn lefelé haladva hirtelen eszembe jutott az álmom arról a rejtélyes csókról. Elgondolkoztam hogy lehet ez akart lenni és előre megláttam de álmomban valami más volt ,de nem tudtam mi. Mikor az utolsó lépcső fokot is magam mögött hagytam óriási csend és kihaltság fogadott a folyosón. Ekkor eszméltem fel hogy már rég elkezdődtek az órák. Sietve mentem a termünkhöz majd mikor beléptem minden szempár rám szegeződött, köztük az elég mérges tanárnőé is.
- Miss Kim , tudhatnám hogy eddig hol járt? Mint látja már javában megy az óra. - mondta mérgesen az órára mutatva. - Ez az első napja és már lóg az óráról?!
- Sajnálom. Rosszul éreztem magam. Nem fordul elő még egyszer. - kezdtem heves hajlongásba.
- Egyszer elnézem. Most üljön a helyére! - mondta kicsit megenyhült tekintettel.
Szavának eleget téve a helyemhez mentem majd helyet foglaltam szőke padtársam mellett és megpróbáltam az órára koncentrálni.
Egyszer csak Sehun bökdösésére kaptam a fejem majd kicsit aggódó arccal elém csúsztatott egy kis papír fecnit azzal a felirattal hogy " Miért rohantál el olyan hirtelen? Sírtál? " .
Számra egy apró mosoly kúszott látva hogy aggódik értem. A fecni másik oldalára visszaválaszoltam ,hogy " Nem lényeges és csak előjött az allergiám. :) " majd vissza toltam elé. Miután elolvasta mérgesen nézett rám és azt olvastam le az arcáról mint aki azt mondja , Azt hiszed ezt beveszem?
Nevetve téptem le egy újabb fecnit és írtam rá hogy, " Ez az igazság, de most már figyelj a tanárra! " majd elé toltam.
Miután elolvasta még mindig kételkedve nézett rám de aztán annyiban hagyta a dolgot és újra az órának szentelte a figyelmét.
Miután kicsöngettek Sehun-nal és Tao-val karöltve elindultunk a büféhez, mivel már majdnem éhen haltak és ott nyavalyogtak a fülembe ,hogy menjek velük.
Mikor odaértünk beálltunk a sorba, és míg ők arról vitatkoztak hogy mit vegyenek én addig körül néztem, de bár ne tettem volna, ugyanis az egyik asztalnál megpillantottam Xiumint és Bomit ahogy egymás kezét fogva beszélgetnek. Xiumin szeméből csak úgy sugárzott hogy szerelmes. Ezt látva a szívem megint csak megfájdult és egy óriási gombóc keletkezett a torkomban. A szemeimben már kezdtek könnyek gyűlni de nem akartam hogy a fiúk meglássák így nagy levegőket véve és szemem megdörzsölve próbáltam megnyugtatni magam.
- Fruzsi te kérsz valamit? Meghívunk. - fordult hátra Tao mosolyogva.
- Nem köszi, kimegyek a mosdóba, addig foglaljatok le egy asztalt. - mondtam majd hátat fordítva nekik elindultam a mosdóba.
A csap előtt megállva néztem a tükörképem. Szememből lassan fojt le egy könny csepp amit egy sóhaj kíséretében gyorsan letöröltem majd lehajolva alaposan megmostam az arcom.
- Kicsit jobb. - jegyeztem meg újra a tükörbe nézve majd arcom szárazva töröltem és visszaindultam a fiúkhoz.
Épp hogy kiléptem a mosdóból valaki úgy nekem jött hogy kis híján majdnem el tanyáltam.
- Jaj ne haragudj, nem láttalak. - mondta nyávogós hangon Bomi majd egy mosoly kíséretében bement a mosdóba.
Értetlen szemekkel néztem a lány után. Volt benne valami ijesztő de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet és visszamentem a fiúkhoz.
Mikor beléptem az ebédlőbe már mind a 12 fiú ott volt. Olyan hangosan beszélgettek és nevetgéltek hogy tőlük zengett az egész iskola. Ahogy odaértem melléjük mindannyian rám néztek.
- Á Fruzsi, gyere foglaltunk neked helyet. - mondta Sehun mosolyogva és megpaskolta a mellette levő széket. Megköszöntem majd mosolyogva foglaltam helyet.
- Hova tűntél előző szünetben? - kérdezte Luhan kíváncsi szemekkel.
- Valamit el kellett intéznem. - válaszoltam mosolyogva majd hirtelen Chanyeol-ra tévedt a tekintetem aki le se vette rólam a szemét.
Zavaromban gyorsan lekaptam róla a szemem és éreztem hogy egyre vörösebb leszek.
- Történt valami amiről tudnom kéne? - kérdezte Kai, rám majd Chanyeol-ra pillantva.
- Mi? S-semmi nem történt. - mondtam egy zavart mosoly kíséretében.
- Akkor mért olyan a fejed mint egy paradicsom? - kérdezte gyanakvóan felhúzott szemöldökkel.
- Hmm, nem tudom, lehet leégtem a napon. - tapogattam meg arcomat.
- Ahha, mert olyan sokat voltál ám napon. - mondta cinikusan bólogatva.
Már nyitottam volna a szám hogy válaszoljak de Kyungsoo megelőzött.
- Srácok, megint össze akartok veszni? - kérdezte kicsit mérgesen.
- Nem. - mondtuk egyszerre Kai-val.
- Remek, inkább beszéljünk valami másról. Ötlet? - kérdezte Kyungsoo körbe pillantva.
Kérdésére mindenki elgondolkodott majd hirtelen eszembe jutott valami,
- Áh, nekem van egy kérdésem. - emeltem fel hirtelen a kezem mire mindenki rám kapta a tekintetét. - Az igazgató is vérfarkas? Meséljetek róla.
- Igen ő is, azért alapította ezt az iskolát hogy a vérfarkasok véletlenül se támadjanak meg embereket az iskolába és persze hogy ne derüljön ki hogy vannak vérfarkasok a világon. - mondta Suho amit érdeklődve hallgattam.
- Én azt hallottam, hogy volt egy fia aki meghalt. - mondta Chen.
- Meghalt? Hogyan? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Vámpírok megölték. - súgta oda nekem.
- Úristen, szegény. - kaptam kezem szám elé. - Nem csodálom hogy mind mennyire utáljátok őket. Remélem én soha nem találkozom egyel se. - mondtam ijedten mire a fiúk elkuncogták magukat.
- Nem kell aggódnod, soha az életben nem engedünk a közeledbe egyet se. - mondta Kris nyugtatásképp.
- Így van, mi minden áron megvédünk. - fogta meg Chanyeol a kezem mire a szemem sarkából láttam ahogy Kai arcáról eltűnik az eddigi mosolya. Szúrós szemekkel nézett Chanyeol-ra majd mikor becsöngettek ő pattant fel legelsőnek.
- Gyere Yoda, menjünk órára. - mondta kimérten majd a fiú karját megfogva felállította és elkezdte maga után húzni.
- Következő szünetben találkozunk. - mondta még gyorsan hátra pillantva az óriás.
- Hova siet ez ennyire? - nézett utánuk csodálkozva Suho.
- Mi is menjünk. - bökött meg Sehun mire bólintottam. Elköszöntünk a fiúktól majd mi is vissza mentünk a termünkbe.
Az óra lassan és unalmasan telt volna ha Sehun és Tao nem szórakoztattak volna el a hülyeségeikkel mint pl, hogy galacsinnal dobálták egymást amikre hülye üzeneteket és rajzokat firkáltak. A tanár nem egyszer förmedt már rájuk hogy fejezzék be de a két okostojás csak tovább fojtatta.
- Fiúk, szeretnétek az igazgatóhoz menni? Csak mert gyorsan elintézhetem nektek. - mondta a tanár fenyegetve mire mindkét fiú teljes testtel előre fordult és kihúzták magukat. - Na azért. - mondta szúrós szemekkel, én meg csak kuncogni tudtam két dilis barátom ijedt képétől.
- Milyen óra jön? - fordult hátra padtársam Tao-hoz rögtön ahogy kicsengettek.
- Öhm... Tesi. - válaszolt a karikás szemű elgondolkodva.
- Fruzsi, kaptál tesi ruhát? - fordult immár felém a szőkeség. Kérdésére csak megráztam a fejem mire elgondolkodott. - Menj le Tao-val az öltözőbe , úgy is össze leszünk vonva , addig én szerzek az osztályfőnöktől. -mondta majd felpattanva kisietett a teremből.
- Hát akkor menjünk. - állt fel Tao vigyorogva majd biccentve jelzett ,hogy menjek utána.
- Hát ti? - találkoztunk össze az egyik folyosón Xiuminnal.
- Épp tesire megyünk. - válaszolt neki Tao. - És te mit bóklászol?
- Csak sétálgatni támadt kedvem. - nevette el magát Xiumin majd rám nézett. - Várod már a Tesiórát pöttöm? Attól függetlenül hogy te nem vagy farkas apukád téged is jól meg fog dolgoztatni. - mondta vigyorogva de én továbbra is fapofával néztem rá. Egyszerűen nem volt lelki erőm ahhoz hogy beszélgessek vele. Még mindig fájt a szívem és minél előbb el akartam felejteni őt.
- Mi a baj? - kérdezte értetlen tekintettel.
- Semmi. - vontam meg a vállam.
- Akkor mért vágsz ilyen fejet? Rossz kedved van? - kérdezősködött tovább.
- Eddig pedig nem volt semmi baja. - mondta Tao is értetlenül.
- Na akkor majd én újra jobb kedvre derítelek. - mosolyodott el Xiu és elkezdte borzolni a hajam de nem tudta sokáig csinálni ugyanis megfogtam a kezét és ellöktem.
- Megtennéd, hogy nem nyúlsz hozzám? - kérdeztem kicsit idegesen.
A torkomban újra keletkezett egy óriási gombóc. Nagyon nem akartam így viselkedni vele de csak így tudtam eltaszítani magam mellől. Igaz így is fájt a szívem de ha jó pofizik velem úgy még fájdalmasabb.
- Fruzsi, mi van veled? - nézett rám mindkét fiú csodálkozva.
Xiumin már nyitotta volna a száját de hirtelen valaki a nyakába ugrott hátulról. Ki más lehetett ez mint Bomi....
- Xiu, téged kerestelek már egy ideje. - adott puszit a fiú arcára mire szememet forgatva fordítottam nekik hátat és hagytam ott őket. Még hallottam ahogy Xiumin utánam kiált de hátra se fordulva tovább haladtam.
- Mi volt ez? - futott utánam Tao.
- Semmiség. - néztem rá mosolyogva. - Csak nem szeretem ha összeborzoljátok a hajam. Nem vagyok én holmi háziállat hogy simogassatok.
Mondatomra Tao elröhögte magát.
- Igaz. Én meg már azt hittem ,hogy összevesztél Xiuminnal. - sóhajtott egyet megkönnyebbülten mire én csak elhúztam a szám és tovább haladtam.
Pár percet ha vártunk Sehun-ra az öltözők előtt. Amint a kezembe adta a tesi ruhát bementem az öltözőbe , magamra kaptam őket és már mentem is be a tesi terembe.
Ahogy beléptem a klikkesedés már kiszúrta a szememet. A lányok is és a fiúk is 3 - 4 csoportra voltak osztódva amin már meg se lepődtem igazából. Amint kiszúrtam Sehun-ékat rögtön oda battyogtam hozzájuk és együtt vártuk a drágalátos tesi tanárunkat.
- Mindenki sorakozó! - lépett be erélyes hanggal édesapám. Mindenkin tanári szigorral nézett végig de mikor rám nézett elejtett egy kis kacsintást. - Mindenkinek 10 kör futás és utána kidobós. - mondta majd a sípjába bele fújva jelzett hogy kezdjük.
Lefutva a 10 kört én voltam az egyetlen aki levegőért kapkodott a többieken a kimerültség egyetlen szikrája se látszott.
- Akkor a kidobóshoz a két csapat kapitány legyen.... Fruzsi és Bomi. - mondta apa majd mindketten előre lépve elkezdtük választani csapat tagokat. Én legelsőnek Sehun-t majd Tao-t választottam így a továbbiakban segíteni tudtak ugyanis még nem voltam tisztában a nevekkel. Miután már egy ember se maradt elkezdtük a játékot. Eléggé élveztem a játékot bár volt egy olyan érzésem hogy Bomi folyamatosan engem céloz de ezt a gondolatot elhessegettem. Már játszottunk egy ideje mikor egy diák bejött és apámmal kezdett el valamiről társalogni. Épp hogy egy pillanatra néztem oda, de nem kellett volna ugyanis amikor vissza fordultam már csak azt láttam ahogy Bomi eldobja a labdát és nagy sebességgel felém közeledik majd egy hangos csattanással csapódott a fejemnek minek következtében hátráltam egyet. Iszonyatos fájdalom lett az orromnál ezért kezemet oda emeltem de megéreztem valami folyékony meleg anyagot. Elemeltem a kezem és ekkor láttam hogy ömlik az orromból a vér, pár másodperc múlva már a fülem kezdett zúgni és egyre homályosabban láttam majd minden elsötétült. Legutolsó emlékem hogy valaki hirtelen elkap.
Mikor pilláimat felnyitottam egy fehér plafonnal szemeztem. Fejemben nagy mértékű fájdalmat éreztem így felszisszenve odakaptam kezemet.
- Áh, látom felébredtél. - szólalt meg egy ismerős , cinikus hang. Fejemet oda fordítva Bomival találtam szembe magamat. - Nem kicsit talált fejbe a labda. Úgy röstellem. - mondta egy gúnyos mosollyal a száján.
- Azt látom. - mondtam szememet forgatva.
- Nem hiszed el? Hát mondjuk igazad is van, egyáltalán nem sajnálom. - nevette el magát.
- Akkor viszont el is mehetsz. - mondtam és az ajtóra mutattam.
- Ne aggódj mindjárt itt hagylak csak közölni akartam valamit. - mondta majd a székről felállva az ágyhoz sétált és leült mellém.
- Igen? Mégis mit? - ültem fel és néztem vele farkas szemet.
- Tudod Xiu rengeteget mesélt rólad. Néha már túl sokat is . - mondta grimaszolva mire a szívem egyre hevesebben kezdett verni. - De nehogy sokat képzelj bele a dologba. Ő csak szánalomból viselkedik olyan kedvesen veled és csakis testvérként tekint rád, semmi több. Szóval egy jó tanács, ne reménykedj hogy valaha is lesz köztetek valami. - mondta óriási mosollyal a száján majd egyre közelebb hajolt hozzám. - És még valami. Ha továbbra is ráakaszkodsz ne lepődj meg ha pokollá teszem az életed. - mondta fenyegető hangon.
Szemembe hirtelen megint könnyek gyűltek de nem akartam megadni Bominak azt az örömöt ,hogy sírni lásson. Pár másod percig még farkas szemet néztünk majd hirtelen nyílt a beteg szoba ajtaja és Xiumin lépett be rajta egy gyümölcslével a kezében.
- Áh, oppa! pattant fel hirtelen mellőlem Bomi és a srác nyakába ugrott majd egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkára.
- Bomi, nem tudtam hogy te is itt vagy. - nézett rá lepetten Xiumin.
- Igen , bejöttem megnézni jól van e Fruzsi és egyúttal bocsánatot is kértem ,hogy nem figyeltem ,hogy hova célzok, de már megyek is. - mondta majd még egy utolsó puszit hintett a fiú ajkára. - mihamarabb gyógyulj meg Fruzsi! - mondta még az ajtóban és míg Xiu nem figyelt egy gúnyos mosolyt ejtett majd kettesben hagyott a fiúval.
- Hallottam mi történt. Hogy vagy? - csücsült le arra a székre amin nem rég még Bomi ült.
- Jól. - adtam a tömör választ mire sóhajtott egyet.
- Ezt neked hoztam. - adta kezembe a gyümölcs levet.
- Köszi. - mondtam komolyan és a szekrényre tettem az üveget.
- Kicsit vigyázhatnál jobban magadra. Mostanában folyton valami baleset ér és nekünk folyton aggódnunk kell érted. - fogta meg gyengéden a kezemet.
- Oh, sajnálom hogy ekkora nyűg vagyok nektek! - emeltem fel a hangom és a kezem is kikaptam Xiu fogásából.
- De Xiumin, pontosan ezt mondtad!- lettem egyre idegesebb.
- Fruzsi, mi van ma veled? Olyan furcsa vagy. Mintha nem is te lennél. - nézett rám aggódva.
- Én vagyok furcsa? - mutattam magamra. - Szerintem meg pont te vagy a furcsa.
- Én? Miért? - nézett értetlenül.
- Egyszer majd biztos rájössz. Most pedig légy szíves menj ki! - mutattam az ajtóra.
- Fruzsi. - állt volna fel hogy közelebb jöjjön de megállítottam.
- Azt mondtam menj ki!!! - üvöltöttem rá mire teljesen kikerekedtek a szemei és pár perc habozás után kisétált a szobából.
Nagy levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam de miután a szemem rátévedt a szekrényre tett gyümölcslére a könnyeim újból potyogni kezdtek.
