Zokogásom sehogy se akart alább hagyni ,már a fejem fájni kezdett és levegőt alig kaptam. A mai nap ez volt a második ,hogy egy erős síró rohamot kaptam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el ,de egyszer csak azt vettem észre ,hogy valaki szorosan ölel magához. Egy szót nem szólt ,de rögtön tudtam ,hogy Chanyeol az. Erősen markoltam a pólójába mintha ettől hamarabb megnyugodnék ,de sajnos kicsit se lettem nyugodtabb.
- Kérlek Fruzsi, próbálj meg kicsit megnyugodni, a végén elájulsz ettől a sok sírástól. - simogatta a fejemet.
- P-próbálok ... de e-egyszerűen n-nem megy. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Ez így nem mehet tovább. - mondta komolyan ,majd felállt és a karjaiba kapott.
- Yah. Mit csinálsz? - kérdeztem lepetten a szemeimből a könnyeket törölgetve.
- Elviszlek egy helyre ami jobb kedvre derít majd. - mosolygott rám aranyosan ,majd elindult és az iskola kijárata felé vette az irányt.
- Várj itt egy kicsit. - mondta ahogy kiértünk és letett a földre, aztán berohant a fák és bokrok közé.
Értetlenül figyeltem cselekedetét ,majd aggódva szóltam utána. Pár másodperc múlva zörögni kezdtek a bokrok levelei aztán egy gyönyörű nagy ordas farkas lépett elő.
Arcomra egy mosoly húzódott ,ugyanis rögtön tudtam ,hogy Chanyeol az. Karba font kezekkel néztem rá miközben ő egyre közelebb jött.
- Ez most mire kellett? - kérdeztem ,de mivel ilyenkor beszélni nem tudott várhattam a választ, helyette inkább lefeküdt a földre ,mire én felvontam a szemöldököm.
- Azt akarod hogy rád üljek? - néztem a szemébe ,mire egy aprót bólintott. - Te nem vagy normális. Nem fogsz elbírni. - mondtam ijedten. Igaz ,hogy ők sokkal nagyobbak voltak mint egy átlagos farkas ,de attól én még ugyanolyan nehéz vagyok. Válaszként egy hangosat morgott ,mire összerezzentem. - Rendben, rendben. Olyan akaratos vagy. - mondtam pufogva miközben felültem a hátára.
Épp hogy bele tudtam kapaszkodni a szőrébe már neki is iramodott.
Szorosan kapaszkodtam Channie nyakába ,mivel olyan gyorsasággal száguldott ,hogy azt hittem lezuhanok róla.
- Túl gyors vagy! - mondtam összeszorított szemekkel, mire Chanyeol rögtön értette a célzást és kicsit lassított a tempóján.
Egy bő 10 perc múlva éreztem ,hogy még lassabban haladtunk ,majd már csak sétáltunk. Ekkor már tudtam ,hogy mindjárt ott leszünk. Egyre jobban fúrta már a kíváncsiság az oldalamat ,hogy milyen helyre akar vinni.
- Megérkeztünk? - kérdeztem a füléhez hajolva ,mire választ nem kaptam csak tovább haladtunk. Egyszer csak a fák kezdtek ritkulni és a nap sugarait egyre jobban lehetett látni ,majd ahogy egyre közelebb értünk egy gyönyörű vízesés tárult a szemünk elé.
Csillogó szemekkel szálltam le Chanyeol hátáról és mentem közelebb a vízhez. Teljesen megigézett a látványa, olyannyira ,hogy észre se vettem ,hogy időközben Chanyeol mellém állt, most már emberi alakjában.
- Tetszik? - kérdezte fülig érő mosollyal.
- Igen, nagyon! - kezdtem heves bólogatásba.
- Akkor jól gondoltam hogy ezt meg kell neked mutatnom. - tette keresztbe karjait ,majd ő is belemélyedt a táj nézésébe.
- Meg kell hagyni elég jól ismersz. - nevettem, majd legugolva a vízbe mártottam a kezem.
- Vigyázz bele ne ess. - nevetett Chanyeol.
- Azért annyira béna nem vagyok. - álltam fel és néztem rá összeszűkített szemekkel.
- Ohohoho még jó hogy nincs fölöttünk plafon ,különben ránk szakadna. - tőrt ki belőle még jobbam a nevetés.
Amíg ő nagyokat hahotázott addig én sértődötten álltam ,majd hirtelen felindulásból belöktem a vízbe.
Chanyeol nagy csobbanással esett a bele, majd levegőt kapkodva állt fel. Magassága révén mellkas alattig ért neki a víz.
- Yah!! Te most komolyan belöktél a vízbe? - kérdezte kicsit dühös, de inkább lepett hangon.
- Nagyon úgy tűnik. - bólogattam egy gúnyos mosollyal az arcomon ,mire rám fröcskölt.
- Háhá, nem talált. - ugrottam el nevetve.
Manófülű barátom durcásan nézett rám aminek nem tudtam ellenállni.
- Na jól van ne légy már dühös, ezen nevetned kéne. - mondtam lebiggyesztett ajkakkal.
- Hát ezt nem találom viccesnek úgyhogy húzzál ki, most! - nézett rám fenyegetően ,mire kicsit megijedtem ugyanis Chanyeol nagyon ritkán vág ilyen arcot, azt is csak akkor ,ha valami nagyon rosszat tesz valaki és ,ha irtó mérges.
- Sajnálom. - mondtam halkabban ,majd Chanyeol felé nyújtottam kezem amibe rögtön bele is kapaszkodott ,de végül én találtam magam a vízben kacagó barátom mellett.
- Na ez már sokkal viccesebb. - nevetett mellettem lubickolva.
- Úgy gondolod? - néztem rá szúrós szemmel ,majd ráfröcsköltem egy jó nagy adag vizet.
- Na gyere csak ide. - dörzsölte ki a szemébe ment folyadékot, majd ő is megzúdított egy nagy adaggal. A vízcsata addig folyt ,míg eszembe nem jutott ,hogy Chanyeol még nálam is csikisebb. A fröcskölések közben egyre közelebb és közelebb mentem ,majd mikor egy lépésnyire volt elkezdtem csikizni a derekát ,Chanyeol pedig tettemre összevissza ficánkolt és nevetett.
- N-ne l-légyszíves ha-hagyd abba! - alig bírta kinyögni annyira kacagott.
- Még csak azt kéne. - mondtam nevetve és folytattam a kínzását ,addig amíg egyszer csak elkapta a karomat és szorosan magához húzott. Az orrunk majdnem összeért olyan közel álltunk egymáshoz.
Nagy szemekkel néztem Chanyeolra ,akinek a tekintete az ajkaim és szemeim között cikázott.
- Remélem tudod ,hogy mit tennék most legszívesebben. - ragadt ajkaimon tekintete. Mondatára fülig vörösödtem ,majd egy nagyot nyeltem és egy apró bólintással válaszoltam.
- És tudod mért nem teszem? - vezette tekintetét ajkaimról szemeimre ,mire kíváncsian kezdtem várni a választ. - Azért mert fontos vagy számomra és nem akarom ,hogy a nyomulásom miatt megszakítsd a barátságunkat. - igaz próbálta leplezni ,de mondatából teljesen kivehető volt a csalódottság. Hirtelenjében elszégyelltem magam. Chanyeol mindig ott volt nekem, ha segítségre szorultam . Nem egy dolgot köszönhetek meg neki. Én viszont eddig soha, semmit nem tettem érte, és ez borzasztóan kezdett bántani.
- Ha te azt akarod ,hogy csak barátok maradjunk, hát legyen. - mosolyodott el miközben elengedett és távolabb lépett tőlem.
Nyitottam a szám ,de hang már nem jött ki rajta. Nem tudtam mit kéne mondanom, tennem.
- Gyere, másszunk ki. Nehogy a végén megfázz itt nekem. Akkor mit mondanák a bátyádnak? - szakította meg Chanyeol a közénk beállt csendet. Felmászott a fából összerakott stégre ,amin álltunk mielőtt mindketten belekötöttünk volna a vízbe, majd lehajolva a kezét nyújtva nekem ,húzott ki onnan.
Pár másodperc múlva már dideregni kezdtem az ázott ruháimban ,amit Chanyeol persze észre is vett.
- Gyere ide, felmelegítelek. - tárta szét a karját de én csak bambán néztem rá.
- Nem akarlak megenni ne aggódj, csak felmelegíteni, vagy ha akarod haza is mehetünk. - vonta meg a vállát mondata végén és fordított nekem hátat ,mire utána kiáltottam.
- Nee! - hangomra mosolyogva fordult vissza hozzám ,majd mellém lépve leült a földre és a csuklómnál fogva az ölébe rántott. Szemeim csak úgy kipattantak a meglepődöttségtől, de nem tartott sokáig, mivel a hirtelen körülvevő melegség elvonta a figyelmem. A farkasoknak sokkal magasabb hőmérsékletük van mint a normál embereknek ,így soha nem okoz nekik gondot a hideg.
Épp próbáltam a majd kitörni készülő szívemet lenyugtatni ,mikor Chanyeol a vállamra támasztotta az állát. Éreztem leheletét a fülemen és a nyakamon ,mire libabőrös lettem a fejem ,meg már égett zavaromban.
- Fázol még? - kérdezte meg egy kis idő elteltével ,mire heves fejrázásba kezdtem. Összefont karjait elvette hasam elöl ,így nem is vártam tovább és rögvest kipattantam az öléből, mire egy halk kuncogás hagyta el a száját.
- Csak nem zavarba jöttél? - állt fel és egy huncut mosoly jelent meg az arcán.
- Pff... már mért lennék? - fordítottam el fejemet ,hogy ne lássa milyen piros is valójában.
- Hmm... nem is tudom. - nézett rám sejtelmesen ,mire csak belebokszoltam a vállába.
- Auu!! Te szadista! - simogatta meg a fájó pontját nyafogva.
- Szadista?? Szeretnél tán még egyet? - emeltem fel az öklömet fenyegetően. Chanyeol tettemre ijedtséget szimulált ,de láttam a szája sarkában ,hogy mindjárt elröhögi magát.
- Féljél is! Mert helyben hagylak!- néztem rá összeszűkített szemekkel és ez volt az a pillanat amikor Chanyeol már nem bírta visszatartani a feltörő nevetését. Olyan szintű kacagásba kezdett ,hogy még a közelünkben lévő madarak is elrepültek ijedtükben.
- N-n-ne h-hara-haragudj de ... egy fejjel kisebb vagy, h-hogy vehetnélek k-komolyan? - nyögte ki nagy nehezen.
- Igen? Na gyere csak ide! - indultam meg felé ,mire ő ijedten ,de még mindig röhögve kezdett szaladni előlem.
- Kapj le ha tudsz! - kiabálta hátra.
Pár perc múlva már levegőt alig kaptam Chanyeol-al ellentétben, aki még mindig teljesen fitten és röhögve szaladt előlem. Mivel már a fáradságomban a látásom is kezdett homályosodni nem vettem észre egy nagyobb követ ,amiben szerencsésen el is estem. Fájdalmasan értem földet ,de azért nem volt vészes. Chanyeol rögvest mellettem termett és aggódva kérdezte ,hogy jól vagyok e majd miután látta ,hogy még én is röhögök bénaságomon rögvest ő is rákezdett. Így telt el fogalmam sincs hány óra ,hogy egymást basztattuk és röhögtünk egymáson. Chanyeol épp egy viccet mesélt ,mikor valaki olyan gyorsasággal jelent meg és lökte őt a vízbe ,hogy fel se fogtuk mi történik. Chanyeol egy óriásit repült, én csak tátott szájjal figyeltem ,ahogy jó messze tőlünk belecsobban a vízbe. Ijedtem kaptam tekintetem a mellettem lévő alakra ,majd mikor tudatosult bennem ,hogy ki az nagy kő esett le a szívemről.
- Jongin?! Mit csinálsz te itt? - néztem rá csodálkozva a kissé idegesnek tűnő fiúra.
- Még kérdezed?! - kapta rám a tekintetét. - Szerinted mégis hány óra?
- Öhmm... fogalmam sincs. A suliban hagytam a telefonom a táskámmal együtt. - vontam meg a vállam.
- Igen?! Képzeld, észrevettem! - ordított rám ,így hátra kellet lépnem egy lépést.
- Most mért vagy ilyen ideges?! - emeltem fel én is a hangomat.
- Mondjuk azért mert eltűntél az iskolából úgy ,hogy épp megsebesültél és még mobilt se vittél ,hogy elérhesselek! Tudod mennyire aggódtam érted? És nem csak én , a fiúk is mindannyian és apáék is!
- Nem gondoljátok hogy túlzásba viszitek már az állandó aggódásotokat? Tudok én is vigyázni magamra! - egyre jobban elöntött a düh. Értem én ,hogy ember vagyok, de attól még tudok magamra vigyázni, pont úgy mint a többi normális ember.
- Nem, ellenkezőleg, pont hogy nem tudsz magadra egyáltalán vigyázni! - jött egyre közelebb és nézet mélyen a szemembe.
- Hé! Mért csinálod ezt? Én hoztam el, velem ordibálj, ne vele! - jött oda végül Chanyeol is újra csurom vizesen és ahogy kimondta a mondatát Jongin megajándékozta egy monoklival.
- Neked ez a büntetésed! - sziszegte mérgesen bátyám és karon ragadva elkezdett haza fele rángatni.
- Chanyeol! - néztem hátra aggódva a földre került barátomra.
- Nincs semmi bajom. Menj csak, mindjárt megyek utánatok. - intett ,de mondata végén egy fájdalmasan nyögött ,így cseppet se tudtam megnyugodni.
- Ez most mégis mire volt jó?!! - kiabáltam Kai-ra és éreztem ,hogy már kezd fojtogatni a sírás.
- Fogd be a szád! - rivallt rám a legcsúnyább módon ,mire a szemeimből előbuggyantak a könnyeim. Kai soha nem beszélt még velem így akármi rosszat is tettem ,ezért fájt mikor kiejtette azt a mondatot a száján.
Ahogy megérkezünk a házunkhoz a tíz fiú és szüleink egy emberként néznek ránk ,majd mind aggódva szaladnak hozzánk.
- Fruzsi jól vagy? - vette két keze közé arcom anyám.
- Mégis hol voltál? - kérdezte apa a hajamat simogatva.
Tekintetemet körbevezettem a társaságon és ekkor megakadt a szemem Xiumin szempárján. Szomorúan és aggódva nézett a szemeimbe ,ami még inkább felhúzta az idegeimet.
Karomat kirántottam a még mindig engem fogó Jonginéból, majd anyámék kezeit is eltoltam magamtól.
- Megtennétek ,hogy nem kezeltek tíz évesként?! 18 éves leszek, az istenért! Attól még ,hogy én nem vagyok farkas mint ti, tudok magamra vigyázni! - kiabáltam. Mindenki kerek, meglepődött szemekkel figyelt rám kivéve Jongint aki újból megrántott a karomnál fogva. Épp rántottam volna ki ismét mikor Chanyeol is megjelent ,mire mindenki aggódva nézett rá ,köztük én is.
- Chanyeol, hát veled meg mi történt? - szaladt oda hozzá Baekhyun és a szeme alatt lévő monoklit pásztázta. Chanyeol ekkor nem válaszolt csak ránézett Kai-ra és kivehető volt a tekintetéből ,hogy most ő se kicsit forr az idegtől. Ez volt az a pillanat ,mikor elegem lett a mai estéből, kezem újból kirántottam fogvatartóméból ,majd berohanva a házba becsaptam magam után a szobám ajtaját. Befekve az ágyba próbáltam lenyugtatni magam és elaludni ami kissé nehezen ment. Még bentről is lehetett hallani ahogy kint még kiabálnak a fiúk, anyáék meg próbálják lenyugtatni őket. Miután még fél óra múlva se jött álom a szememre telefonom fülhallgatóját bedugtam a halló járatomba ,majd egy számomra kedves dalt indítottam el rajta ,ami igaz olykor könnyeket csal a szemembe ,de eszméletlenül nyugtató hatással is van rám. https://www.youtube.com/watch?v=12TpwcSR9Bo Ezt a dalt hallgatva nyomott el végül az álom.
Reggel ébresztőm csörgésére szemeim csak úgy kipattantak ,mintha az egész tegnapi napot átaludtam volna. Utam rögtön a fürdőbe vezetett, gyors fürdés és fogmosás után hajam egyszerű lófarokba fogtam ,majd egyenruhám magamra kapva már készen is voltam. Táskám felkapva rohantam le a konyhába ,ahol anya már az ebédünket csomagolta.
- Jó reggelt! - mondtam ,majd leülve magam elé húztam a reggeli gabonapelyhemet.
- Neked is kicsim. - mosolygott rám anya. - Tudod... a tegnapira visszatérve, megértem ,hogy úgy érzed tíz évesként kezelünk, de ez nem így van. Te a mi lányunk vagy és a korodtól függetlenül mi midig aggódni fogunk érted. - simogatta meg hajam mondandója közben.
- Engem csak az zavar hogy néha már túlzásba viszitek. Főleg Jongin! Chanyeol az osztálytársa ,gondolhatta volna ha ő is eltűnt ,akkor valószínűleg vele vagyok! - válaszoltam két kanál között.
- A bátyádat is értsd meg , kérlek. Számára te vagy a legfontosabb. Még nálunk is fontosabb vagy neki. - anyám erre mondatára félrenyeltem ,így hangos fuldoklásba kezdtem.
- Anya! Ne túloz! Nem is vagyunk igazi testvérek, hogy lehetnék fontosabb neki nálatok? Inkább csak imádja ,hogy parancsolgathat valakinek. - mondtam nevetve miután anya jól hátba veregetett.
- Khmmm! - hallottunk meg a hátunk mögött egy hangos krákogást. Hátra fordultam és rögtön egy fintor jelent meg az arcomon ,ahogy találkozott tekintetem Kai-éval.
- Én mentem is. - kaptam fel a táskám és indultam volna az ajtóhoz ,de hirtelen eszembe jutott valami, ezzel egy félmosoly jelent meg a számon. - Oh, és majdnem elfelejtettem. Ma KÉSŐ este jövök haza! Úgyhogy nem kell aggódnotok miattam. - hangsúlyoztam ki a késő szót és néztem mélyen Kai szemeibe, majd hátat fordítva választ meg se várva kiléptem a házból ,becsapva magam után az ajtót.
- Most forrhatsz a dühtől drága bátyám. - gondoltam magamban vigyorogva a kapun is kilépve.
Beérve a suliba rögtön osztályom felé vettem az irányt ,ahol még alig lézengett valaki. Persze,hisz én direkt előbb indultam ,hogy ne Kai-val keljen jönnöm. Az időt rajzolással ütöttem el ,ugyanis az volt az egyik hobbim. Füzetem hátuljára tizenkét különböző farkas fejet kezdtem rajzolgatni és alájuk odafirkantottam a fiúk neveit. Rajzolgatásomból Sehun kíváncsi feje zökkentett ki ,ahogy a rajzomat vizslatja.
- Woaw! Ez gyönyörű! Nem is vártam tőled mást Fruzsi. Tehetséged van a rajzhoz. - kacsintott rám, majd egy gyors hajborzolás után lecsüccsent mellém és kezdetét is vette az óra , ugyanis pont akkor lépett be a tanár.
Második óra után kimentem egy kicsit a teremből ,hogy megmozgassam az elgémberedett végtagjaim ,amikor Chanyeol pont felém tartott lehajtott fejjel. Számon egyből egy mosoly jelent meg és gyorsabb tempóra vettem, majd mikor már csak 1 lépés választott el tőle megálltam várva ,hogy észrevegyen. Lassan emelte rám tekintetét ami komor volt ,de ahogy meglátott megtelt boldogsággal.
- Uhh, elég csúnya lett. - állapítottam meg monokliját mustrálva, majd közelebb lépve ujjaimmal óvatosan megérintettem azt. Chanyeol kikerekedett szemekkel nézte cselekedetem, meglepődött hisz nem szoktam ilyen helyzetet teremteni, és igazság szerint én se értettem tettem ,de azt tudtam ,hogy meg akarom érinteni őt.
- Nagyon fáj? Jegelted otthon? - kérdeztem a szemébe nézve ,de még mindig az arcát fogva.
- I-igen, nem kell aggódnod, j-jól vagyok. - válaszolt kissé dadogva és arca egyszer csak elkezdett pirosodni. Magamban elkuncogtam magam hisz eddig mindig ő hozott zavarba, én őt sose tudtam, és így látva túl aranyos volt.
Hirtelen egy igen ismerős krákogás zavarta meg a társalgásunk és tippem be is igazolódott ahogy megfordultam, csak hogy meglepetésemre bátyám nem egyedül volt.
- Mi van, talán nem elég széles a folyosó ,hogy elférjetek? - fontam össze a karjaimat mellkasom előtt. Mondatomra Kai szemei csak úgy szikráztak ,Xiumin meg felvont szemöldökkel nézett rám, majd Chanyeol-ra.
- Nem gondolod ,hogy kicsit túl nagy lett a szád? - sziszegte Jongin idegesen,mire elröhögtem magam.
- Hmmm.... nem, nem igazán. - vontam meg a vállam ,mire Jongin idegesen kezdett felém jönni, de Chanyeol elém állt. Mint akik mindjárt összeverik egymást, úgy néztek egymás szemébe és ekkor megszólalt bennem egy vészcsengő. Chanyeol és Kai legjobb barátok , de tegnap óta még egymáshoz se szóltak,és ezt mind... miattam.
- Jongin! Kicsit te is visszavehetnél, nem gondolod? - mondta Chanyeol ami csak olaj volt a tűzre.
- Mit mondtál?! - fogta meg Kai az ingénél fogva mire Xiumin rögtön közbe akart avatkozni ,de nem igen bírt el Kai-val. Ekkor lett elegem az egészből és könnyeim megint utat találtak maguknak.
- ELÉG! -kiabáltam el magam torkom szakadtából.
A három fiú ekkor mind rám emelték csodálkozó tekintetük, még Kai-éból is elszállt a düh.
- Mért kell folyton az őrületbe kergetnetek? Te! - mutattam idegesen Kai-ra. - Mért nem hagysz egy kicsit élni? Mért kell folyton engem óvnod? Még a legjobb barátodtól is! És te! - mutattam ekkor Chanyeol-ra. - Mért kell folyton a védő angyalomat játszani? Utálom a tényt ,hogy miattam így bántok most egymással, legjobb barátokként! Na és te! - mutattam Xiuminra aki csodálkozva emelte magára a mutató úját. - Mért kell folyton felbukkannod előttem? - vettem lejeb a hangomat a végére ,de még így is hallották mind, mert Kai és Xiumin tekintetéből csak úgy áradt a döbbenet.
- Annyira... elegem van mindhármótokból!! - kiabáltam el magam ,majd hátat fordítva nekik kirohantam az iskolából. Nem érdekelt ,hogy még hátra van öt órám, egyszerűen nem bírtam visszamenni, így utam a belvárosba vivő buszmegállóba vezetett.
