Bevezetés

" Nem tudok tovább gondoskodni egyetlen kislányomról.

Kérem fogadják be Fruzsit és vigyázzanak rá helyettem is... "

Ez az üzenet volt velem együtt a kis kosárba amit édesanyám egy Szöul-ban lévő árvaház ajtaja előtt hagyott. Még csak pár hónapos voltam így semmi emlékem nem volt még anyámról és ugyanúgy apámról se. Abban viszont biztos voltam hogy nem Koreai származásúak voltak. Az árvaházban dolgozók rögtön befogadtak és gondoskodtak rólam. Évekig ott éltem velük és még rengeteg gyerekkel akik viszont messziről kerültek engem. Egyetlen barátom sem volt, minden időmet egyedül töltöttem. Mikor odamentem hozzájuk hogy együtt játszunk elküldtek vagy épp figyelembe se vettek. Az apácák akik gondoskodtak rólunk megpróbálták a gyerekeket összebarátkoztatni velem de sikertelenül. A felnőttek kik azért jöttek hogy egy gyermeket örökbe fogadjanak, engem mindig kihagyva mentek ismerkedni a gyerekekkel így a legtöbb időm a szobámban magányosan töltöttem míg nem 12 éves nem lettem. 

Az éjszaka közepén indulásra készen kaptam hátamra hátizsákom amiben néhány ruha és egy szem plüss állatkám pihent amit még Jeom Soon nénitől kaptam, aki a legtöbbet foglalkozott velem itt létem alatt. Kezem lassan a kilincsre téve halkan kinyitottam azt majd ugyanolyan halkan vissza is csuktam és lábujjhegyen elindultam. Még mielőtt lementem volna a lépcsőn Jeom Soon néni ajtaja előtt kicsit megálltam és kezem az ajtóra helyeztem.

- Sajnálom Ahjumma. És mindent köszönök. - suttogtam halkan majd az épp lefolyó könnycseppem letörölve elindultam le a lépcsőn. A mosókonyhába érve a mosogatószer dobozába nyúlva előhalásztam a kulcsot majd gyors léptekkel a kijárat felé siettem. Két kattanás után kitártam az ajtót és miután kiléptem becsuktam magam után azt. A kulcsokat a lábtörlő alá dugtam majd a kerítéshez lépve átmásztam azon. Az éjszakai lehűlés miatt összehúztam magamon a dzsekimet majd vissza se nézve szaladni kezdtem. Hogy merre? Azt én magam se tudtam csak azt hogy egy családot szerettem volna magam mellé akik úgy is szeretnek amilyen vagyok. Az árvaházban az apácák kedvesek voltak hozzám legfőképp Jeom Soon néni de rájuk nemtudta úgy tekinteni mint a családomra  így úgy döntöttem én magam keresek magamnak egyet.

Egész éjjel sétáltam , már a szemeim is majd leragadtak de mikor zsákutcába értem rögtön kipattantak.

- Most merre menjek? - néztem körbe majd az előttem lévő erdőn megállt tekintetem. Gondolataimba merültem hogy jó ötlet e ha az erdőn átvágok de mivel más merre nem tudtam volna menni csak visszafele úgy döntöttem megkockáztatom. Épp indultam volna el mikor a hátam mögül hallottam valamit. Hátrakapva tekintetem nem láttam senkit így elindultam az erdőbe. 

Sétálhattam már egy negyed órája mikor megint hallottam valamit mögülem, Hátrafordulva észrevettem hogy valaki egy fa mögé bújik. Szívem rögtön 1000-el kezdett verni én meg csak álltam és nem tudtam  mit csináljak végül mikor az idegen elkezdett felém jönni futásnak eredtem. A lábaim alatt a levelek és faágak csörtető hangját lehetett csak hallani. Hátrasandítva még inkább megijedtem mikor láttam hogy az idegen fut utánam és már nincs messze. Rákapcsoltam a tempóra de már a lábaim alig bírták és egy óvatlan pillanatban elbotlottam egy kiálló gyökérben. Üldözőm lábamat megfogva maga felé húzott majd maga alá tepert. Hangos sikításaimat és a rajtam ülő férfi lihegését lehetett csak hallani. Szemeimből már patakokban fojt a könny, kezeimmel és lábaimmal kapálózni próbáltam de semmi haszna nem volt. Az ismeretlen férfi erősebbnek bizonyult.

- Schhh.... ne kiabálj, úgyse hallja senki. - kezdte kigombolni a nadrágom amire még erőteljesebb sikításokat hallattam.

- Mondtam ne kiabálj! - csapott hirtelen arcon amitől rögtön égni kezdett az említett terület. - Ne aggódj, finom leszek. - húzta ajkait perverz mosolyra majd a nadrágomat kezdte el lefelé húzni. 

Már épp adtam volna fel a reményt hogy megmenekülök a karmai közül mikor egy hangos morgást hallottam és mint észrevettem támadóm is ugyanis abbahagyta amit csinált és felnézett. Szemeiben óriási félelmet véltem felfedezni így megpróbáltam fejem arra fordítani ahonnan a morgás jött. Szemeim teljesen elkerekedtek mikor megláttam ,hogy egy fekete farkas vicsorog támadómra.

Pár pillanattal később még több farkas jelent meg a fekete szépség mögött és mind hangos morgást hallatott amitől a férfi  remegve próbált felállni és minél hátrébb menni de a farkasok egyre közelebb és közelebb mentek hozzá így végül futásnak eredt de a fekete farkas egy szép ugrással leterítette. Fejemet elkapva a vérrontásról hirtelen egy barna farkassal találtam szembe magam aki mellettem állva figyelt. 

Ijedten ugrottam hátra és próbáltam minél messzebb menni de hirtelen egy fának ütköztem. A farkas közelebb lépve hozzám orrát a kezemhez érintette majd kicsit megdobva azt jelezte hogy simogassam meg. Kezemet óvatosan húztam végig a fején majd ahogy felemelte azt nagy barna szemeibe néztem amikkel mintha azt mondta volna " Ne félj, mi nem bántunk,". Ajkaimra egy kisebb mosoly kúszott majd hirtelen minden homályossá vált és végül minden elsötétült.

Mikor szemeim kinyitottam egy ismeretlen helyen találtam magamat, fejem majd szétrobbant így felülni is alig volt erőm. Hirtelen egy középkorú férfi lépett a szobába és ahogy észrevette hogy ébren vagyok hatalmas mosollyal az arcán ült az ágy szélére.

- Hát ébren vagy? Tudod nagyon aggódtunk ám érted. - mondta kedvesen.

- Öhm... megtudhatom hogy hol vagyok, mit keresek itt és ön kicsoda? - kérdeztem félénken.

- Jaj ne haragudj. - csapta magát fejbe. - Kim Myung Dae vagyok. - nyújtott kezet amit el is fogadtam. - Tegnap mi mentettünk meg egy rossz embertől és mivel valószínűleg sokkot kaptál és elájultál így hazahoztunk. - mondta mosolyogva.

- Értem, de engem tegnap farkasok mentettek meg. - mondtam felhúzott szemöldökkel.

- Óhh... hát igazából ez egy elég bonyolult dolog. - vakarta fejét zavartan. - Azok a farkasok tegnap... mi voltunk. - mondta széttárt karokkal.

- Farkasok... maguk? - néztem kicsit se hitetlen fejjel.

- Pontosan. - bólogatott elégedetten.

- Ugye nem hiszi hogy én ezt beveszem? - kérdeztem miközben feltornáztam magam ülő helyzetbe.

- Aish... Tudtam hogy nem fogod elhinni, de akkor nincs más választásom mint bebizonyítani. -mondta majd  felállt és elkezdte levenni a pólóját.

- Yah! Ahjussi mégis mi... - nem tudtam befejezni a mondatom ugyanis az előttem álló férfi hirtelen farkassá változott. Ő volt az a fekete farkas aki éjjel elkapta a támadómat. Nagy szemekkel néztem ahogy az ágyamra ugrik és úgy néz rám szép szemivel.

- R-rendben. Most már elhiszem. Nagyon hálás vagyok. - mondtam dadogva mire leugrott az ágyról és visszaváltozott emberi alakba.

- Ugyan. Ez természetes. Nem fogjuk hagyni hogy egy olyan semmirekellő alak ilyet tegyen egy kislánnyal. Viszont kicsi lány,  most hogy már tudod hogy mik vagyunk titokban kell ezt tartanod. -mondta a Myung Dae miközben felsőjét vette vissza. 

- Nem mintha bárkinek el is tudnám mondani. - mondtam szomorúan.

- Ezt hogy érted? Hisz vannak barátaid nem? - kérdezte kíváncsi tekintettel mire csak megráztam a fejem. - Akkor családtagok. - mondta  karba font kézzel.

- Árva vagyok. - mondtam a szemébe nézve amiből hirtelen eltűnt az a jókedv ami eddig csillogott benne.

- Ó... nagyon sajnálom. - mondta majd leülve az ágy szélére végigsimított a hajamon.

- Mondja, kaphatnék egy fejfájás csillapítót? - próbáltam terelni a témát mert nem szerettem ha sajnálnak.

- Persze. Gyere utánam. - mondta majd felpattanva kisietett a szobából én meg utána igyekeztem. Míg követtem kihasználtam az alkalmat hogy körül nézzek. Egy nagyon otthonos ház volt tele gyönyörű régies bútorokkal. A konyhába érve egy középkorú nőt pillantottam meg aki épp reggelit készített. 

- Szívem. A kis hölgynek fájdalomcsillapítóra lenne szüksége. - ment oda Myung Dae a mosolygós asszonyhoz és egy puszit nyomott az arcára.

- Máris adom. - mondta majd gyorsan elővéve a gyógyszert hozzám fordult és a kezembe adta egy pohár víz társaságában. - Parancsolj drágám. Min Jee-nek hívnak. - hajolt meg előttem mosolyogva.

- Örvendek, Fruzsi vagyok. - hajoltam meg mélyen.

- Óóó európai vagy. Szép neved van. És te is nagyon szép lány vagy. - mondta mosolyogva ahogy végignézett rajtam.

- Köszönöm. - mondtam pirulva.

- Itt a reggelid Fruzsi. - vezetett a vállamnál fogva az asztalhoz Ahjumma.

Elég éhes voltam így semmi nem maradt a tányéromon.

- Köszönöm szépen, ez nagyon finom volt. - simogattam a hasamat mosolyogva.

- Ennek nagyon örülök, egészségedre. - válaszolt mosolyogva a vidám asszony. - Várj egy kicsit bemutatom a fiamat. Jongin!!! - mondta majd kikiáltott a fiának.

Pár perc múlva az a barna farkas szaladt be akit az éjjel megsimogattam. Nagy mosollyal az arcomon szálltam le a székről és mentem volna oda hozzá de hirtelen átváltozott emberi alakba és egy nálam pár évvel idősebb fiú állt előttem. Paradicsom vörös fejemet el kellett kapnom róla ugyanis nem volt rajta fölső.

 - Igen anyu? - kérdezte kellemesen csengő hangján mire nyelnem kellett egyet.

- Be szeretném mutatni a vendégünket. - mondta majd rám mutatott. A fiú rám nézve elmosolyodott majd közelebb lépve kezet nyújtott.

- Szia. Kim Jongin vagyok de nyugodtan hívj csak Kai-nak. -mondta egy ezer wattos mosollyal. 

- Sz-sz-szia. Fruzsi vagyok. - mondtam majd kezet ráztam vele viszont a szemeibe nem mertem belenézni.

- Ugye milyen szép neve van? - kérdezte az anyja mosolyogva mire a fia elnevette magát és rám nézett. 

- Igen. Gyönyörű. - mondatára fejem újból a paradicsoméhoz hasonló színű lett amit valószínűleg ő is észrevett mert nagyon mosolygott rajtam.

- N-nekem lassan indulnom kéne. - fordultam gyorsan az Ahjussi-hoz.

- De hát nem is tudsz hova menni. Ilyen fiatalon meg nem kéne az utcán bóklásznod. - mondta Ahjussi aggódva.

- Éjszaka meg főleg nem. - mondta el véleményét Kai is.

- Myung Dae mondta hogy árva vagy. Mit szolnál hozzá ha velünk laknál? - kérdezte Ahjumma mire elkerekedtek a szemeim. 

- I-itt? - kérdeztem meglepődötten mire mindannyian bólintottak. 

- Mindig is akartam egy kislányt. - zárt karjai közé Ahjumma mire könnyek gyűltek a szemembe de nem engedtem hogy előtörjenek. 

- Na mit gondolsz ,szeretnél a családunk része lenni? - kérdezte Ahjussi mire egy kis habozás után mosolyogva bólintottam, ezután mindenki egyszerre ölelt meg és itt már a könnyeimet se tudtam visszatartani. Teljesült a kívánságom.

Végre lett családom....

- Azóta eltelt 5 év és továbbra is boldogan élek a Kim család fogadott lányaként. Itt véget is ért a történetem. Most viszont sipirc aludni mert nektek már ágyban kéne lennetek. - ugrottam fel hirtelen ülőhelyzetemből mire minden kisgyerek sikítozva és nevetgélve hazaszaladt. 

Felállva a küszöbről bementem a házba és a szobám felé vettem az irányt ahol rögtön beledőlve a puha ágyba az álmok mezejére tértem.